Osztályok hírei

Szülői értekezlet után

Tisztelt Szülők!

    Nagyon köszönöm, hogy szinte hiánytalanul részt vettek a szülői értekezletünkön és az is nagyon jó érzésekkel töltött el, hogy annyira jó hangulatban töltöttük együtt a több, mint másfél órát. Sokkal hatékonyabban teremthetjük meg a tanulóknak a lehető legjobb feltételeket a munkájuk előrehaladásában, ha az ebben az érdekeltek, maguk a tanulók, szüleik és pedagógusok közti kommunikációs csatornák betöltik a szerepüket.

    Ahogy a szülőin ígértem, összekapcsoltam a gyerekek által írt két matematikai felmérőt és hazaküldtem velük. Ez a későbbiekben is érvényes lesz, hogy Önöknek joguk van és célszerű is, hogy lássák azokat a feleleteket, később nevezhetjük felmérőknek is, amit a tanulók írásban adnak le. Ez majd érvényes lesz azon írásbeliekre is, melyek az iskolában maradnak. ( Tollbamondás, diktát. ) Ha én valamelyik írásbeli feleletet ki fogom értékelni, az mindig úgy fog történni, hogy abból csak a saját gyerekük teljesítményét fogják tudni viszonyítani az osztály többi tanulójához képest, konkrétan a z Önök gyerekük pontos eredményét senki más nem ismerheti meg. Az első felmérő három csoportban 9, 6, majd újra 9 összeadás feladatot tartalmazott. 14 tanulónak sikerült a 24 feladatot hibátlanul teljesítenie. Az első 9 feladatot 19 -en számolták ki hibátlanul, a második hatot 17 -en, a harmadik kilencet 17 -en. A második felmérő szintén három csoportban 9, 6, majd újra 9 kivonási feladatot tartalmazott. Mind a 24 feladatot 14 -en oldották meg hibátlanul. Az első 9 feladatot 22 -en számolták ki hibátlanul, a második hatot 18 -an, a harmadik kilencet 16 -an. Én ezekkel az eredményekkel elégedett vagyok. A hazaküldött írásbeliket ne hozzák vissza a tanulók, a lap másik oldalára készí tett feladatokat, ha akarják megoldhatják. Ezeket azért tettem oda, ha valamelyikük hamarabb végzett, legyen minel foglalkoznia.
    Magyar nyelvből már szerdán elkezdtük gyakorolni A telhetetlen kutya c. olvasmányt. Ez már meglehetősen hosszú. Ezért foglalkoztunk vele délelőtt háromszor, délután kétszer, hogy némi otthoni rásegítéssel kedden mindegyik tanuló képességeihez mérten a lehető legjobban teljesítsen. Szerintem Önök is ismerik a gyerekek képességeit, ne várjanak tőlük csodát, én is tudom, hogy kinél milyen teljesítmény jelenti azt, hogy dolgozott rajta eleget.
    Nagyon jó, hogy a múltkori felhívásom kapcsán eddig ketten is megnézték a szlovák óráinkat, és a jövő hétre is van egy jelentkező. Természetesen nem csak a szlovák órák szabadon látogathatóak, hanem mindegyik. Szlovákból a három héttel ezelőtti felvezetés után próbálkoztam meg azzal, hogy feladatlapba is beleteszem az idő megnevezését, rögtön kétféleképp. Mi a feladatlapot így gyakoroltuk: Je jedna hodina. Sú dve hodiny. Sú tri hodiny. Sú štyri hodiny. Je päť hodín. Je šesť hodín. O jednej píšem. O druhej spievam. O tretej maľujem.O štvrtej čítame. O piatej kreslíme. 2. feladatlap: N ové auto, starý dáždnik, dlhé hohavice, krátke nohavice, malý balík, veľký balík. Môj tanier je čistý, môj pes je čistý, môj bicykel je čistý. Moja taška je čistá, moja lopta je čistá, moja tabuľa je čistá. Moje tričko je čisté, moje auto je čisté, moje jablko je čisté. A tanulók vitték haza a feladatlapokat, de itt is letölthetőek.
    A szülőin több olyan rendezvényről szó volt, ami előttünk áll, egyet emelnék ki, mert ez a jövő héten lesz, a papírgyűjtés.

Házi feladat:
olvasás: A telhetetlen kutya ( Hosszabb verzió. )
írás: 5. írásfüzet, fejezzék be a 18., 19., oldalt.
matematika: Feladatlapon oldják meg az első négy feladatot. ( Töltsd ki a táblázatot!, Mely számok teszik igazzá?, írd le növekvő sorrendben!, Színezz.... ) Az utolsó két feladatot megoldjuk az iskolában. A feladatlapot a gyerekek vitték magukkal, de itt is letölthető.
szlovák: Gyakorolhatják a fent említett feladatlapot.

Tisztelettel: M. P.

DSC01384

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3