Híreink

Vámbérysek a MOL Arénában

    Több alkalommal próbáltunk eljutni a DAC hazai meccsére a „Gyere velünk a DAC-ra!' projekt keretében. Kitartásunknak meglett az eredménye. 2018. október 20-án részt vehettünk kedvenc csapatunk soron következő mérkőzésén, amit Zólyombrézó ellen játszott.
    Tele izgalommal érkeztünk a MOL Arénához szombat délután. A DAC Múzeum megtekintése után a kápolnában álltunk meg. Megtekintettük iskolánk pedagógusának, Kiss Márta tanító néninek az alkotását, amely a kápolna egyik falát díszíti. Itt Karaffa János atyával együtt imádkoztunk DAC győzelemért. Lelkiekben megerősödve indultunk tovább, hogy elfoglaljuk helyünket a lelátón.
    Az aréna hangulata magával ragadott bennünket. Gólokban sem volt hiány. Az első félidő közepén jártunk, s már 2:1-et mutatott a kijelző. Sajnos, a vendégek eredményesebben indítottak. A szurkolók erőteljesen buzdították Dunaszerdahely gárdáját. A játékosok igyekeztek szépíteni, de Fortuna eleinte elpártolt mellőlünk.
    A félidőben levonultunk a pályára, ahol Nagy Krisztián, a csapat sajtófőnöke üdvözölt bennünket. Néhány futballista kézjegyével látta el az ajándékba kapott DAC-sálunkat.
    A második félidőben a hangulat egyre fokozódott. Megszületett az egyenlítő gól. Talán nem ült senki a lelátón, aki nem buzdította volna hangosan labdarúgóinkat. Számtalan veszélyes próbálkozás után a labda újra az ellenfél kapujában landolt. Ezzel eldöntve a meccs kimenetelét. A három pont itthon maradt. Győzött a DAC!
Fantasztikus ünneplés vette kezdetét. A csapat gárdája megköszönte a szurkolóknak a buzdítást. A lelátókon ünneplő tömeggel együtt skandáltuk a „Szép volt fiúk” rigmust.
    Felejthetetlen élményben volt részünk ezen a szép, őszi estén. Élményekkel gazdagon tértünk haza.
    Köszönjük szépen a vendéglátást! Hálásak vagyunk, hogy a helyszínen lehettünk részesei a DAC egyik győzelmének.

Mgr. Csörgő Marianna

 

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3