Híreink

Ünnepélyes tanévnyitó

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.”

Szentgyörgyi Albert

    Örömmel és nagy szeretettel köszöntöttük a tanulókat, a tanárokat, a szülőket, az új tanévet a Vámbéry Ármin Alapiskola tanévnyitó ünnepségén. A 2018/2019-es iskolai évet Sztranyovszky Karin Leia 7. B osztályos tanuló Edit Piaf: La vie en rose című dalával nyitotta meg.
    Pápay Dániel a 6. A osztály tanulója Vesztergom Andrea: Hát hajrá, új tanév című versével köszöntötte a jelenlévőket, az új iskolai évet.
    Doktor Horváth Zoltán, iskolánk Szülői Szövetségének elnöke elmondta tanévnyitó gondolatait, melyben sikeres tanévet kívánt a tanulóknak, a tanároknak, s kérte a szülőket, hogy továbbra is együttműködve támogasság iskolánk hatékony működését.
    Masszi János, iskolánk igazgatója ünnepi beszédében külön üdvözölte az iskola legkisebbjeit, az első évfolyam tanulóit, akik először lépték át diákként iskolánk kapuit. Megköszönte a szülők támogatását, buzdította a kollégákat, a tanulókat, hogy ez az iskolai év is eredményes, tanulmányi sikerekben gazdag legyen.
    Az ünnepélyes megnyitó után az osztályfőnökök megtartották az első osztályfőnöki órát.

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3