Híreink

Boldogságóra program – a Hónap csoportja

    Iskolánkban, miután júniusban sikeresen pályáztunk a Boldog Iskola címre, a 2019/2020-as tanévben az alsó, és a felső tagozaton is folynak a boldogságóra program szerinti foglalkozások. Havonta egy-egy projektet kell készíteni az adott hónap témaköre szerint, és a beérkezett munkák alapján minden alkalommal megválasztják a „Hónap csoportját”. A felső tagozaton a 8.D osztály kapcsolódott be szeptemberben e kezdeményezésbe. Decemberben a jó cselekedetek gyakorlása volt a téma. A csoport tagjai havonta választhatnak a rajz, írás, illetve film projektekből, decemberben az írásra esett a választás, „A legszebb ajándék” címmel kellett megfogalmazniuk egy történetet. A tanulók őszintén és átgondolva fogalmazták meg, miért hálásak, és mi a legnagyobb ajándék számukra. Sokan a családot, a barátokat, az együtt töltött időt emelték ki. A foglalkozás részeként a diákok kipróbálták a Pozitivity társasjátékot, amely nagy sikert aratott. A jó cselekedetek gyakorlása témakörben a Függöny8d elnevezésű csapat elnyerte a „Hónap csoportja” címet, amelyről oklevelet kaptak a Jobb Veled a Világ Alapítványtól, Budapestről. A tanulók nagyon örültek, az oklevél az osztályuk falát díszíti, csakúgy, mint a hónapról hónapra elkészült munkák, alkotások is.
-oe-

boldogsag

December Boldogító jócselekedetek

Január Célok kitűzése és elérése

November Kapcsolatok ápolása

Október Optimizmus gyakorlása

scan

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3