Híreink

7mérföldes

7mérföldes csizmában mesevetélkedő kerületi fordulója

 

Albert Einstein játékosan azt mondta egyik alkalommal, hogy: „Ha azt akarjátok, hogy a gyermekeitek okosak legyenek, olvassatok nekik meséket. Ha azt akarjátok, hogy MÉG okosabbak legyenek, olvassatok nekik MÉG több mesét.“

Mi is így teszünk az iskolánkon már évek óta.

2019.április 4-én került sor a 7mérföldes csizmában hetedhét határon át mesevetélkedő kerületi fordulójának megrendezésére az iskolánkon. Erre a versenyre az eddigi csapatokból csak  12 csapat juthatott el.

 Ez komoly felkészülést igényel a gyerekektől, valamint a pedagógusoktól is, hiszen fordulónként három-három mesével bővül a mesecsomag.

 Az izgalmas, tartalmas vetélkedőt a gyerekek nagy örömmel fogadták.

12 csapat nyüzsgött  az erdőben, miközben összemérte  tudását a mesék világában.

A sok mese elolvasása révén mindenki megjegyezte, hogy  a mesében a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett.

A vetélkedő minden fordulóján 7 feladatsort kellett megoldania a csapatoknak, amelyek közt volt: Tárgyalkodó, Sirbe-sorba színezős, Igaz-Hamis megállapítása, Villámkérdések,  Keresztrejtvény, Pletykálkodunk?, Hová? Hová?,   

amit játékos formában oldottak meg a versenyzők.

A 12 csapatból csak 3 csapat képviseli iskolánkat az Országos döntőben . Akik nem jutottak tovább, ne szomorkodjanak, hiszen sok érdekes és értékes mesével lettek gazdagabbak, okosabbak.

 Gratulálunk a továbbjutott csapatoknak, ők április 11-én Vásárúton mutathatják meg tudásukat, az ORSZÁGOS DÖNTŐN.

A verseny jó hangulatáról, a gyerekek öröméről az alábbi képek tanúskodnak.

 

A DÖNTŐBE jutott csapatok:

Csapatnevek, felkészítők:

Csapattagok:

1.hely: Mesekék törpikék

4.c osztály tanulói

Felkészítő:  Mgr. Nagy Zsuzsa

Bosnyák Dóra

Horváth Gréta

Gocoň Péter

Kiss Rebeka

2.hely: Óriások

3.a osztály tanulói

Felkészítő: Mgr. Bugár Edit

Papp Panka

Méry Boglárka

Klőr Botond

Kósa Tamás

3.hely: Nagyokosok

4.b osztály tanulói

Felkészítő: Mgr. Varga Éva

Rásó Amanda

Varga Zsófia

Rácz B.Levente

Dórák Lionel

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3