Osztályok hírei

A mese bűvöletében

Tisztelt Szülők!

    Egyik legjobb könyv, amit olvastam, Bruno Bettelheimtől, " A mese bűvöletében és a bontakozó gyermeki lélek " volt. A mesék pszichoanalitikus hátteréről szól, mely hatások a gyerekekhez nagyon hatékonyan jutnak el. Ezért is van, hogy szinte minden nap nézünk a gyerekekkel egy - egy népmesét. A mai, pénteki nap viszont a magyar mese napjáról szólt, ami igaz már pár napja elmúlt, mert az Benedek Elek születésnapjához kötődik, szept. 30., de talán a gyerekek így is élvezték a 3. és 4. órát. Az első részben Benedek Elekről, és a népmesékről szólt, a második rész pedig játékos, sportos, ügyességi gyakorlatokkal telt, melyek ka pcsolódtak a mesék világához.
    Ezen a héten szerdától a szlovák nyelvből a két csoportot össze kellett hozni, mert Szabó tanító néni megbetegedett. Mindkét csoportra vonatkoznak a következők. Többek között három feladatlapot gyakoroltunk. Az egyik az egy térkép, melyen rajta vannak, hogy ki hol lakik. Ez nagy részben a múlt heti írásomban ott van. Az én csoportomnak is van két újdonság: Mira býva v Dunajskom Klátove. Gergely býva vo Vydranoch. Természetesen az én csportomnak ez már beérett, mert ezzel az egész múlt héten foglalkoztunk és nem is könnyű, tele egy sor szokatlan ragozással. A másik feladatlapot így gyakoroltuk: Choď rovno! Zaboč doprava! Choď rovno! Vprav o je škola, vľavo je kino. Zaboč doľava! Choď rovno! Vpravo je obchod, vľavo je nemocnica. Zaboč doľava! Choď rovno! Choď rovno! Vpravo je park, vľavo je kostol. Zaboč doľava! A lap alján 9 kijelentő mondat van, melyekhez tartozó kérdő mondatokat gyakoroltunk. A tanuló elolvassa a kijelentő mondatot és kérdez: Čo si prosíš? Akú polievku si prosíš? Aký je pes? Aká je veverička? Aké je kreslo? Kto sedí vedľa teba? Kto sedí pred tebou? Kto sedí za tebou? Koľko je hodín? O koľkej ideš do Bratislavy? Kam ideš o jednej? A harmadik feladatlap az egy rövidke olvasmány. Ennek van lányos és fiús része. A lányok is és a fiúk is elolvassák mindkét részt, de a lányok az első részt alakítják a saját verzi&oac ute;jukra, a fiúk a másodikat. Pld. Liza esetében: Ahoj, tretiačky, tretiaci! Predstavujem sa vám. Volám sa Katarína Fehérová. Volám sa Liza Zalka. Moje kamarátky ma volajú Katuška. Moje kamarátky ma volajú Liza. Doma ma volajú Katinka. Doma ma volajú Lizus. Moja mamička má to isté meno ako ja. Moja mamička sa volá Gabriela. Mám rada svoje meno. A fiús rész pld. a Köböl Attila esetében: Katka, dovoľ, aby som sa predstavil. Volám sa František Végh. Volám sa Attila Áron Köböl. Otec a kamaráti ma volajú Feri alebo Ferko. Otec a kamaráti ma volajú Ati. A három feladatlapból kettő egy pdf fájlban itt letölthető.
    Matematikából írtunk egy írásbeli feleletet. Ezt a gyerekeknek kijavítottam és kiosztottam. A feladatokra egy - egy pontot lehetett kapni, ha a szöveges egészen jó volt, arra hármat. A pontozás szerint ha a szöveges teljesen rosszra sikerült, akkor is lehetett egyes a felelet. Sokan ott követték el a hibát, hogy a szöveges feladatban azt számították ki, hogy mennyi kiflit adtak el délután és azt tekintették eredménynek. Azért ebben az esetben is kaptak egy pontot. A pontozás így alakult: 31 - 28 pont egyes és 27 - 22 pont kettes. 17 tanuló írta meg egyesre, közülük hatan maximális pontra. Heten írták meg kettesre.
    Informatikából egy pitypangos és egy pexeszos feladattal gyakoroltuk az egérhasználatot. Képzőművészeten juharfa terméseiből ragsztottunk képeket. Beindult a focikör, remélem a gyerekek is legalább annyira élvezik, mint én. Egyeseknél igazán nagy fejlődés látható.


Házi feladat:

matematika: Feladatlapon,itt is letölthető.

olvasás: Olvasókönyv, gólyákról, fecskékről.

szlovák nyelv: A fent említett feladatlapokat gyakorolhatják.

írás: Az olvasás füzetükben két oszlopban írjanak le két és háromszótagú szavakat két oszlopban az olvasmányból.

 

Tisztelettel, M. P:

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3