Osztályok hírei

Eladó a portéka

Tisztelt Szülők!

    Csallóközi vásárt nem lehet kihagyni a heti beszámolóból, hisz pénteken már csak ez járt a gyerekek fejében. Hétvégi feladatokat nem adtam. Hadd élvezzék a gyerekek a vásári forgatagot!

    Magyar nyelv: A héten sikerült három olvasmányt elolvasni, olvasási gyakorlatokat végezni, feldolgozni a feladatokat a munkafüzetben, másolni a szövegekből. Egyszer feleltek olvasásból négy tanuló kapott kettest, többiek egyest. Ez szép eredmény. Pénteken másoltak jegyre az előző nap olvasott olvasmányból. 20 tanuló másolt nyomtatott mondatokat. 13 egyes , 4 kettes és 3 hármas értékelést osztottam ki. Megírták a tavaly év végi tollbamondást. 10 tanuló kitűnően, 7 tanuló dicséretesen, 3 tanuló közepesen teljesített. Teljesítményük az év végi eredményekhez mérve gyengébb. Ezt jeleztem már az előzőekben is, hogy pár tanulónál a két hónapos iskolai szünet után nehezen teljesíthető az év végi szint. Nyelvtan órákon a magyar abécé hangjait vizsgáltuk, megtanulták betűrendbe rendezni a szavakat, hogyan képezzük a magánhangzókat és a mássalhangzókat.

    Szlovák nyelv: V triede témán belül az osztályban található tárgyak nevéhez kapcsoltunk tulajdonságokat. Megneveztünk és rámutattunk az osztályban lévő személyekre /on,ona/, elöl, hátul, jobbra, balra található tárgyakra. Egész héten gyakoroltuk. Így péntekre mindenki lefelelt, sőt hárman csillagos egyest kaptak, a többiek pedig szép egyeseket.

    Matematika: Ezen a héten sokat dolgoztunk Hugo barátunk munkafüzetében. Nagyon egyszerű feladatoknak tűnnek, mégis a megfogalmazás, a szöveges feladatsor nagyobb gondot okoz nekik, mint egy nyitott mondat megoldása. Ezért igyekeztünk minél több feladatot megoldani. Geometria órán tudásuk új ismeretekkel bővült. Megtanulták a pont jelölését, hogyan vesszük fel síkban, egyenesen. Ismét osztályoztam számolási feladatokat, hárman kaptak kettest. Ez is szép teljesítmény.

    Környezetismeret órákon a növények életkörnyezetével és életfeltételeivel foglalkoztunk.

    Köszönjük a sok gyümölcsöt, amit délutánra hoznak! A gyerekek szívesen fogyasztják. A szülői szövetség pénzt gyűjtöm. A Bethlen Gábor Alap nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatásra utalt támogatása már megérkezett a számlákra.

    Reggelente az első órákon azt tapasztalom, hogy a gyerekek nagyon álmosak, fáradtak. Nehéz őket bevonni a tanításba, ásítoznak és panaszkodnak, hogy keveset aludtak, mert későn járnak aludni különféle okok miatt. A gyermekeknek 11-12 éves korukig napi 10-11 óra pihentető alvás szükséges. Az alváshiány torzítja a kisiskolások teljesítményét a nyelvi ismeretekben, nyelvtanban és helyesírásban, illetve a szövegek rendszerezésében és megértésében. Vannak olyan alapvető készségek, amiket ha alváshiány miatt nem tud egy gyerek rendesen elsajátítani, akkor minden tantárgy tanulásakor hátrányba kerül. Feszültebbek, szorongóbbak és ingerültebbek lesznek. A fáradt gyerekek képtelenek arra, hogy koncentráljanak!

Kellemes hétvégét kívánok!

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3