Osztályok hírei

Szülői értekezlet után

Tisztelt Szülők!

    Köszönöm szépen, hogy ilyen sokan megjelentek a szülői értekezletünkön. Higgyék el, hogy nagyon - nagyon értékelem, hogy érdeklődnek az osztályunkban törtéktek iránt és próbálják megoldani, hogy az iskolánkba járó több tanuló esetén is igyekeznek megoldani, hogy legalább egy részidőt ott töltsenek a szülőin. Több mindent megbeszéltünk. Azóta annyi változás történt, hogy bevásároltam egy nagyobb adag tanszerrel. Az erre szedett összeg már látom, hogy nem lesz elég, az osztálypénztárból is kell majd merítenünk.
    Belevágtunk az új tantárgyainkba, az írásbeli fogalmazásba, a természetismeretbe, a munkára való nevelésbe, köszönöm, hogy az ellenőrző első oldalát kitöltötték a szükséges adatokkal. A jobb áttekinthetőség miatt az ellenőrzőt felosztottuk magyar nyelv, szlovák nyelv, matematika, angol nyelv és egyéb tantárgyakra.
    Szlovák nyelvből az én csoportom, ahogy a szülőin is elmondtam főleg kommunikációs ismétlő feladatokkal foglalkozott, de minden órán ismételtük a szlovák írást is. A két ismétlő feladatlapot így gyakoroltuk: Škoda že nemám čerstvý chlieb, zelený sveter, studené mlieko, dlhé pravítko, prázdnu debnu, farebné tričko, veľký televízor, nový dáždnik a biele tričko. Prosím si citrónovú, čučoriedkovú a čokoládovú zmrzlinu, červenú papriku, horúci čaj, mliečnu čokoládu. O jednej som v Bratislave, o druhej som v Dunajskej Strede, o tretej som v škole, o štvrtej som v obchode, o piataj som v parku, o šiestej som doma. A másik feladatlap: Môj nanuk je lepší, moja chata je lepšia.... Kto má lepší nôž? Kto má lepší teplomer?.... Aurel má šiltovku. Katka má čiapku. Igor má klobúk. To je myš. Myš je cicavec. Má veľké uši a dlhý chvost. Myš je sivá. Má rada syr. Máténak hiányzott az egyik feladatlap, Larának mind a kettő. Mire délután vittem volna, mindketten hazamentek. Máskor ügyesebb leszek. Viszont ajánlom, hogy legyen a tanulóknak egy sanonjuk, ahová gyűjthetik a szlovák és egyéb feladatlapjaikat is.
   Az időjárás még próbára teszi a tűrőképességünket. Ilyen még nem volt, hogy április közepe óta ennyire meleg legyen az osztályban, itt tanítok az elmúlt tíz évben. Arra kérem Önöket, még leírni is furcsa szeptember kellős közepén, hogy a tanulókat úgy öltöztessék, hogy tudjanak levetkőzni rövidujjúra, esetleg rövidnadrágra, ha a következő héten is 30 fokokat fogok mérni hazafelé jövet.

Házi feladat:

olvasás: A golyóstoll
matematika: sárga: 8/ 1., 2., 3.
szlovák nyelv feladatlap

Tisztelettel, M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3