Osztályok hírei

Első bejelentkezés

Tisztelt Szülők!

    Üdvözlöm Önöket ezen a fórumon is a harmadik osztályban. Szinte hihetetlen, hogy ráfordultunk a második félidőre. Három napot tanítottunk órarend szerint. A tanulók szlovák tantárgyra a harmadik évfolyamban Szabó Éva tanítónéni személyében új pedagógust kaptak. Az én csoportom marad velem. Ezen a héten együtt volt a három óra szlovák óra. Természetesen mind a három órán ott volt Szabó tanítónéni is, hogy ismerkedjen a tanulókkal, felmérje, hogy a továbbiakban mire építhet, milyen a tanulók tempója. Három nagyon intenzív, ismétlő jellegű órát tartottunk. Nekem nagyon jó volt tapasztalnom, hogy a gyerekek nagyon ügyesek voltak, elég keveset felejtettek, számomra bebizonyosodott, hogy az a módszer, ahogy vezetve voltak két éve, hatásos, mert mindabban az általam fontosnak tartott, a szlovák nyelv alapjait magában foglaló apismeretekben stabil és tartós készségeket sikerült náluk elérnünk. A szlovák nyelv oktatása mindkét csoportban a másodikhoz hasonlóan összehangolva fog folyni, mert képességekben és tudásszintben a két csoport közt nincs különbség.
    A tanulók kaptak ellenőrző füzetet is. Ebbe beragasztottam a jövő heti szülői értekezletről szóló értesítőt is. Jövő héten 11 - én, kedden 16. 30 -kor összülői értekezlet kezdődik az aulában. Ez után az osztályunkban egy nem túl hosszú osztályszülőivel folytatódik a program. Reményeim szerint minél többükkel találkozom ekkor és alkalmunk lesz megbeszélni pár új helyzetet, változást.
    A tanulók az első hétvégére bevezetésképp egy olvasmányt kaptak házi feladatul az olvasókönyvből, ami egy eláztatott matekkönyvről szól. Ezt gyakorolják.
    Nagyon sok tervem van a harmadik évfolyamra is. Biztos vagyok benne, hogy a tanuló - szülő - pedagógusok hármas továbbra is legalább ilyen sikerrel működik tovább céljaink elérésében a tanulók javára. Ehhez kívánok magunknak sok sikert és jókedvet, mert nagyon fontos, hogy az előttünk álló célok azok szép feladatok, nem izzadságszagú erőlködések.

Tisztelettel, M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3