Osztályok hírei

Élményekkel teli röpke hét

Tisztelt Szülők!

    Nagyon gyorsan eltelt számunkra ez a is hét. Örültem, hogy a szerdai napon ilyen szép létszámban sikerült összegyűlnünk a Nyitott nap keretén belül. Észrevételeim alapján a szülők és gyerekek is egyaránt örültek. Igaz, az elején kicsit megszeppenve ültek a gyerkőcök, de pár perc után már sikerült feloldódniuk, kibontakozniuk. Ügyesen végezték munkájukat.
    A csütörtöki napon A kis herceg c. előadást nagy érdeklődéssel nézték végig a gyerekek. Meglátásom, hogy ezen feldolgozás után a könyv olvasása és elemzése is könnyebb és érthetőbb lesz.
    Olvasás - A kakas és a pipe című láncmesét dolgoztuk fel, a jövő hét folyamán el is szeretném velük játszani szerepek szerint. Így a láncmese eseményeinek sorrendje könnyebben lesz elsajátítható. Nyelvtanból a névutós főnevekkel foglalkoztunk, ehhez kapcsolódik a hétvégi házi feladat is.
    Matematika - továbbra is az 1000-es számkörben való szorzással foglalkozunk. Az összeadást is folyamatosan ismételjük az órák elején didaktikai játékok keretén belül, ahogyan azt láthatták szerdán is.
    Szlovák nyelv - mostanában kevesebb a tanulnivaló, mivel párbeszédekkel színesítjük heteinket. Ezeket a párbeszédeket gyakorolhatják még otthon is. Sokszor el fogjuk még játszani a színházi és cipővásárlási jeleneteket, valamint bővítjük még ismereteinket más témákkal is. A képes szótárból az öltözködéssel kapcsolatos szavakat adtam ismételni, olvasgatni, hogy jövő héten könnyebben tudjunk majd "vásárolni".

 Házi feladat:

Magyar nyelv MF: 17./4.,5.a,b
Szlovák nyelv:Ypsilon MF. 17./1., Képes szótár 34.-35.old. olvasgatni
Matematika: Sokszínű MF. 19./2.-füzetbe írni ellenőrzéssel együtt, 19./5.
Kincskereső kisködmön 11.fejezete

Kellemes hétvégét!

Tisztelettel F.ZS.

20141127 1034461

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3