Osztályok hírei

Real Madrid vs. Liverpool

Tisztelt Szülők!

    Köszönöm szépen a keddi szülői értekezleten való részvételt, ígérem legközelebb rövidebb leszek. Volt némi elmaradásunk a múlt hétről. A tanulóknak beírtam a magyar nyelvtanból a szófajokból megírt írásbeli feleletből megszerzett jegyét. Ketten kaptak csillagos egyest, tehát hibátlanul teljesítettek, mindenféle helyesírási hiba nélkül és még tizenöten kaptak egyest. A felmérőket a tanulók vitték haza. Ráadásul a múlt pénteken Dezsőnek, Szunyog Rékának, Jázminnak, Berillnek, Zsoltnak és Simonnak nem írtam be az osztásos feleletük jegyét, amit ma, pénteken megtettem és küldtem haza a felmérőket is.

    Szlovák nyelvből több minden mellett a közlekedési eszközökkel foglalkoztunk. A 43. oldalon gyakoroltuk a 12 jármű megnevezését úgy, hogy letakartuk a megnevezésüket. Aztán gyakoroltuk a Tajomstvo dopravných prostriedkov c. olvasmányt. Olvasni, lefordítani. Továbbá gyakoroltuk a falunkról megmondani ki mivel utazik. Gyakoroltuk az utazáshoz köthető melléknevek fokozását. Mi gyorsabb, drágább, kényelmesebb?
    Csütörtökön Berill, Simon, Jázmin és Szunyog Réka képviselte osztályunkat és iskolánkat a járási atlétikai bajnokságon, nagyon sikeresen, három dobogós helyet hoztak haza, kitartó futásból, rövid távból és dobásból.
    A jövő héten csütörtökön megyünk a kultúrházba bábelőadásra. Jó lenne, ha a tanulók legkésőbb 7.50 -re beérnének az iskolába, hogy időben elindulhassunk, mert 8.30 -kor ott kell lennünk. Továbbá a rajzkör 15. 00 - tól, 16.00 -ig tart majd.

Házi feladat:

olvasás: Szőlősgazda és a rigó
nyelvtan: Az olvasmányból az írás füzetbe másoljanak le 3 kijelentő, 3 kérdő és 3 felszólító mondatot
matematika: narancssárga: 54/4, 55. old. kígyós és az első feladat Kaptak a tanulók egy varázsképet is.
szlovák nyelv: Olvashatják a fent említett olvasmányt és a közlekedési eszközök megnevezését.

Tisztelettel, M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3