Osztályok hírei

József Attila a porondon tanuló

Tisztelt Szülők!

    Magyar irodalomból Petőfi Sándor után, József Attilával foglalkoztunk az egyik legelső verse gyanánt a " Kedves Jocó " -t olvastuk. Több helyről hallottam vissza, hogy a tanulókat megfogta ez az életút. Amennyire ez lehetséges, főleg Weöres Sándor, József Attila, Petőfi Sándor, Kányádi Sándor stb. versein keresztül megpróbálom a magyar lírát, ami szerintem a világ legszebb lírája becsempészni a gyerekeik életébe. Az első osztályban megtanultunk egy sor szebbnél szebb verset. Ennek is akkor funkciója volt. Most elindul egy folyamat, amely keretén belül ezen versek felelevenednek és újratanuljuk. Ennek eredményéül a gyerekek a harmadik évfolyam végén, legalább 15 verset fognak tudni fejből. Nyelvtanból folytattuk a kiejtéstől eltérő írásmódú szavak gyakorlását. Csütörtökön megírjuk a 3. tollbamondásunkat ezen témakörben.

    Matematikából írtunk egy felmérőt. Az első látásra könnyűnek tűnt, de volt benne a végén két példa, melyek alaposságot, pontosságot, rendszerességet feltételeztek. Általában úgy szoktam osztályozni, hogy 90 százalékig egyes, 70 százalékig kettes, stb. Most úgy gondoltam 2 hibát véthet, aki egyest akar kapni. Ennek az lett az eredménye, hogy öten szereztek egyest, 18 - an kettest. A szülők részéről voltak is észrevételek a felmérőt illetőleg. Ezeknek örültem is, mert azt érzékeltem, figyelik a történéseket, esetleg átveszik a megírt dolgozatokat, ezzel pedig újra gyakorolják a felmérőket. Tehát érdemes a megírt felmérőt feltenni honlapunkra. Annyit azonban szeretnék megemlíteni, hogy a felmérők előtt természetesen én értelmeztettem a példákat, átismételjük a feladatokat, pontosítjuk az utasításokat, és ha valamelyik tanuló elakad a feladatokban mindig megpróbálon különbséget tenni, hogy formai, szövegértelmezési nehézségei vannak, vagy nem képes megoldani a feladatokat. Nekem is az ez érdekem, hogy mindenki minél jobban teljesítsen. Hiszen minden felmérőkor a tanulók is, de én magam is megmérettetésre kerülök. Pénteken megírtuk az e hétre beígért felmérőt, kerekítésből, egyszerű összeadási, kivonási feladatokból, amit itt letölthetnek.
     Szlovák nyelvből az állandóan porondon lévő dolgaink mellett átvettünk egy régi mesénknek egy új feldolgozását, A " Ťahal dedko repu " címűt. Ezt a jövő héten semmilyen formában nem fogom feleltetni, mert nagyon keveset foglalkoztunk vele. Ha ezen a hétvégén a tanulók egyszer - kétszer elolvassák és pontosítják otthon a fordítást, nagyon jó lesz.
A jövő héten csütörtökig a megszokott mederben történnek dolgaink. Csütörtökön délelőtt egy színházi látogatáson veszünk majd részt. Pénteken pedig a Tudok verseny miatt igazgatói szabad lesz a tanulók számára.

Házi feladat:
olvasás: Amíg a rögtönből rögtön lesz
matematika: sárga: 25. old. 4., 5., 6. old, 26. old. 1., 2. feladatok
szlovák nyelv: olvasni a " Čo robíš c. párbeszéd hiányos változata. írás: leírtunk a füzetbe 9 mondatot. A tanulók azt kapták feladatul, hogy olyan kérdő mondatokat alkossanak, amelyek feleleteik a leírt mondatok. Az említett feladatlap itt is letölthető.

Tisztelettel M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3