Osztályok hírei

Mehemed és a többiek

Tisztelt szülők!

    Móricz Zsigmond A törötk és a tehenek valamint Iciri-piciri c.verseit megzenésítve hallgattuk és pár alkalom után már örömmel dudolászták a gyerekek. Nem állítom, hogy tökéletesen tudják fejből. Viszont párszor még meghallgatjuk és tudni fogják. Csoóri Sándor Csodakutyáját elképzelték, valamennyien sokkal modernebb tulajdonságokkal ruházták fel. Több mesét is elolvastunk: a Három kiscica, A telhetetlen kutya, A róka meg a rák, A naplopo medve. Valamennyi szövegét feldolgoztuk. A telhetetlen kutya c.meséből jegyre olvastak. Nagyon szépen olvasnak, egyre kevesebben szótagolnak. Feladatlapon értékeltem szövegértésüket. Szokásos feladat volt: az adott mondatok elolvasása után, színezni kellett ill. rajzolni a képekhez. 18 tanuló kitűnően dolgozott, egy tanuló gyengén teljesített, négyen dicséretes értékelést kaptak. Jövő héten már megpróbálkoznak önálóan mesefeldolgozással. Több új írott nagybetűt is átvettünk: E, É, V, C, Cs, G, Gy. Gyakoroltunk másolást nyomtatottról, majd tulajdonnevek írását. Tollbamondást írtak magyar keresztnevekből. Hárman csillagos egyest kaptak, tizenegyen egyest, de sajnos négyen kettesnél is rosszabb osztályzatokat szereztek.

    Szlovák nyelv: Zöldségek, gyümölcsök megnevezésével foglalatoskodtunk. To je: hruška, jablko, citrón, hrozno, šalát, uhorka, hrášok....Hozzá mondtuk a színeket: hruška je žltá, hrášok je zelený....Čo máš rád/rada? Mám rád/rada banán, jahodu, kapustu, kel.....Čo robí na obrázku on/ona? ....sadí, polieva, zbiera/oberá.....Sok elfoglaltságunk miatt nem jutottunk hozzá a feleltetéshez, ami nem baj, hisz Az orvosnál c.témakörből lefeleltek. Nagyon ügyes volt mindenki. Szituációs játék formájában feleltek. Bátran és gördülékenyen oldották meg a helyzeteket.

    Matematika: Tízes átlépessel most már mindegyik egyjegyű számhoz hozzáadtunk. Egy átfogó felmérőt írtak, felbontás, láncos feladat, szöveges feladatot tartalmazott. Itt is 14 tanuló egyest, sőt hárman csillagos egyest szerzett. Sajnos lettek közepes osztályzatok is. Remélem, az év végi munkák jobban sikerülnek. Mozaikos munkafüzetben értékeltem kétszer összeadásos feladatokat. Osztályzatokat szintén beírtam az ellenőrzőbe. Egész jól sikerültek, zömmel kitűnő teljesítménnyel.

    Május 4-ig környezetvédelemmel, madarakkal és állatokkal kapcsolatos rajzpályázatok készülhetnek A4, A3-as nagyságú rajzlapokra. Lehet otthon alkotni. Szülői értekezletet május 9-re tervezem, 16.45 órai kezdettel. Anyák napjára készülünk, valószínűleg május végén tartjuk.

    Hétvégi feladatok: Olvasókönyv 18., 19.oldal , Írás: 7., 8.oldal, Mat.Mozaikos MF 22/2,3

    Szlovák: az egész héten tanultak ismétlése

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3