Osztályok hírei

Mesék szárnyán

Tisztelt Szülők!

    Szünet után mosolygósan, békésen teltek napjaink. Zengő Ábécét nagyon sokan megtanulták, a többiek péntekig behozták társaikat. Egy tanuló kivételével mindenki szépen megtanulta. Énekeltük is, ismételtük mi is.

    Tanuljuk a magyar ábécét. Addig fogjuk mondogatni, míg mindenki meg nem tanulja. Olvasókönyvből olvastunk, nagy örömmel nyitották ki. A mesék világába toppantunk. A róka és a kacsák című mesét osztályozni is tudtam. Kivétel nélkül kitűnően olvastak. Közben mesemondók nevével ismerkedtek, ki volt La Fontaine, Grimm testvérek, Andersen… A tücsök és a hangyák mesét megnéztük, majd elemeztük. Nagyon okosan kifejtették véleményüket ki fogadná be a tücsköt, ki nem. Meg kellett indokolniuk döntésüket. Ilyenkor kívánnám, hogy lehessenek Önök is ott, hogy hallhassák csemetéik talpraesett, okos, elgondolkodtató és néha meglepő válaszaikat! A teknős és a nyúl, A béka és az ökör mesék csak ráadásul szolgáltak a mesekavalkádban. Pénteken feladatlapon dolgoztunk közösen, rokon értelmű szavakat tanulgattunk, új szavakkal bővítettük szókincstárukat. Szlovák tanítási órákon a tavasszal kapcsolatos témában forgolódtunk. Új mondatokat tanultunk, rajzoltunk hozzá a füzetbe. Állatok és kicsinyei képét ragasztottuk és tanulgattuk. Ezzel folytatjuk a jövő héten. Sok szlovák népdal és gyerekdalt daloltunk. Matematikában most már nyolchoz adtunk hozzá. Három nap alatt szépen végére is értünk. Pénteken már ismétlő feladatokat, szöveges feladatokat, fejtörőket oldottunk meg közösen.  Környezetismeretből az élő és élettelen természettel foglalkozván ismét Albert sietett a segítségünkre. A fa nem csak egy c.rajzfilmet nagy rajongással nézték meg.

    Jövő héten április 9-12. papírgyűjtés lesz. Kérem minél többen kapcsolódjanak be! Köszönöm! Kedden, április 10-én lesz az elsősök fotózása, stúdió fotó készül, 4 db 4,80 euró. Az osztály fotózása, csoportos fényképezés majd májusban lesz.

    Hétvégi feladatok: szövegértéses feladatlapon olvasni + feladatokat megoldani + első 3 mondatot lemásolni a füzetbe.

Szép hétvégét kívánok!

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3