Osztályok hírei

November közepén

Tisztelt Szülők!

    Magyar nyelvből az elmúlt héten írtunk egy kisebb dolgozatot és egy rövidebb másolást is, amelyet már beírtam a gyerekeknek. Tovább haladtunk a kiejtéstől eltérő helyesírású szavakkal, azok közül is új anyagként dj-vel, -gyj-vel írt szavakat pl. tudjuk, fagyjon gyakoroltuk. Fogalmazás órán a rövid üzenetekkel és üdvözlőlapok megírásával foglalkoztunk. Olvasásból Amíg a rögtönből rögtnön lesz című olvasmányt olvastuk, majd pénteken Pinokkióval kezdtünk foglalkozni. Szlovák nyelvből tovább folytattuk a negyedévi gyakorlást, majd új anyagként a Piroska és a farkas című olvasmányt olvastuk, fordítottuk, eljátszottuk, majd kérdéseket alkottunk és válaszoltunk rájuk. Ezt az olvasmányt feladatlapon kapták meg a gyerekek. Matematikából egy dolgozatot írtunk szorzás, osztás témakörében. Többen jelezték, hogy javítót szeretnének írni, ezért jövő héten újra ír az egész osztály egy hasonló dolgozatot. Házi feladatra is egy ilyen típusú feladatlapot kaptak. Természetismeretből a szilárd és cseppfolyós anyagokkal, azok tulajdonságaival foglalkoztunk. Honismeretből tovább bővítettük tudásanyagunkat Szlovákiáról, hazánk hegységeiről. Fő cél, hogy a tanulók tudjanak tájékozódni a térképen, meg tudják mutatni, hogy hol találhatók a megadott hegységek.

Házi feladat
Természetismeret: ismétlés + új tananyag
Honismeret: Szlovákia hegységei
Szlovák: Feladatlap – Piroskás mese + kérdések és válaszok
Matematika: Feladatlap

Tisztelettel: Horváth Tamás

No images found.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3