Osztályok hírei

Meséről mesére

Tisztelt Szülők!

     "A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese." (Kádár Annamária)

    Olvasás­- A hét folyamán összefoglaltuk a műmesékkel kapcsolatos tudnivalókat. A gyerekek szívesen olvasták Janikovszky Éva műveit, Csukás István tanító jellegű történeteit és még sok más író és költő alkotásait. Mindezek után felelevenítettük, majd bővítettük a népmeséről szerzett ismereteinket. Beszéltünk a népköltészeti műfajok jellemzőiről, mesefajtákról, híres mesegyűjtőkről. Elemeztük a láncmese jellemzőit is. Minden héten elolvasok nekik egy mesét a mese típusok műfajainak sorbavételével, mert szükségesnek látom ezen a téren bővíteni ismereteiket. Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy szorgalomként bármilyen népmesét olvashatnak bármikor, majd előadhatják az osztálynak a mese tartalmát. Nyelvtanból megírtuk a 2. tollbamondást. 10 egyes lett, pár 2-es és két 3-as is. Szerintem nem volt könnyű, de ahhoz képest jól teljesítettek. A tollbamondás szövege megtalálható a magyar nyelvi gyakorlóban.
    A Kincskereső kisködmönnel kapcsolatban, felhívtam a gyerekek figyelmét arra, hogy mint elbeszélő fogalmazást próbálják leírni a fejezetek tartalmát és kerüljék a szó szerinti idézést, illetve a másolást! Tanácsolnám, hogy ha a gyermek számára fárasztóbbak a hosszabb fejezetek olvasása, feldolgozása, iktassanak be pihenőket az olvasónapló vezetése közben.


    Matematika – Továbbra is szorzunk az 1000-es számkörben. A tanulók többségének nincsenek különösebb nehézségei, viszont egy-két tanulónak nem ártana, ha gyakorolná, ismételné a szorzótáblát, mert annak hiányos tudásával nem tud rá építeni. Geometriát tekintve szépen fejlődik a precizitásuk. Most adtam belőle házi feladatot, de szóban megbeszéltük a szerkesztés lépéseit, és az órán is ehhez hasonló feladatot szerkesztettünk.
    Szlovák nyelv – Az osztály többsége észrevehetően sokat gyakorolta a helyesírást, mivel több lett az 1-es tollbamondás, mit 2-es. Viszont pár gyereknél még van némi hiányosság, de folyamatos gyakorlással hiszem azt, hogy ez is kiküszöbölhető. A szlovák füzetük hátuljában megtekinthetik a tollbamondás szövegét. Csak a már tanult és gyakorolt mondatokból válogattam össze a tollbamondás mondatait. Egy nyuszis mesét (Zajačia rozprávka) is megtanultak a héten dramatizálni, amit teljes átéléssel adtak elő, ezzel mosolyt csalva az arcunkra. Meggyőződésem, hogy a gyerekek szívesen adják elő, tanulják meg az egyes történeteket, meséket, mivel szeretnek szerepelni. Elkezdtünk tanulni egy dalt is, melynek címe: Ej padá, padá... – még a jövő hét folyamán is énekelgetni fogjuk. Továbbra is ismételjük az ősszel kapcsolatos tudnivalókat. Pénteken mindenki nagyon szépen lefelelt a sün című tananyagból, amely a füzetbe van nekik leírva. A szünetben a szavak ismétlésére fektethetnék a hangsúlyt, mivel a jövő héten ellenőrző ismétlést írunk a szavakból.

HÁZI FELADAT:

Olvasás- A kőleves- tartalom; MF: 21./1.,2. Kincskereső kisködmön – 8.fejezet Szlovák nyelv- Čudný záhradník, olvasni és fordítani, 38./4.; szavak ismétlése a szótárból (bejelöltük, honnan kell ismételni)
Matematika: Sokszínű MF: 13./6. Sárga MF: 76./1. –geometria része, és a 36. oldal
Magyar nyelvi gyakorló: 24./1.,2.,3.

Kellemes hosszú hétvégét!

Tisztelettel: Fehér Zsanett

No images found.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3