Osztályok hírei

Ember, ember, december, hideg morcos medve

Tisztelt Szülők!

    Beköszöntött az igazi tél. Az idei első hó nagy izgalomba hozta a gyerekeket. Ráadásul pénteken gyújtottuk meg adventi koszorúnkon az első gyertyát. Énekeltünk hozzá, igazán ünnepélyes pillanat volt. Utána születésnapi köszöntő is elhangzott. Ünnepélyesen fejeződött be ez a hét.

    Ábécéskönyvünkben haladunk szépen tovább, ismét két betűvel ismerkedtek meg a gyerekek. Kétszer értékeltem őket olvasásból. Érdemjegyeiket beírtam a tanulmányi könyvecskébe. Ezen a héten már nem volt senkinek összeolvasási problémája. Írásukra sem panaszkodhatom, gyorsan és megbízhatóan dolgoznak. Gyakoroltunk tollbamondást kétszer is a héten. Ebben is biztosabbak és jártasabbak. Megtettük első lépéseinket a szó és a mondat kommunikációs szerepéről. Magyarázat alatt már úgy figyeltek, mint a nagyok.
    Matematikából már hatig számolunk. Több újdonságot is megismertek: pl. pótlás, szöveges feladatok, számegyenesen ábrázolás, matematikai művelet ábrázolása nyíl segítségével. Írásbeli számolásukat értékeltem. Hárman nem kaptak egyest. Erre szoktam azt mondani, hogy ez remek teljesítmény.
    Szlovák nyelvből volt egy versike tanulni. Csetlett-botlott nyelvecskéjük, de csak megtanulták. A holló és a róka mesét kezdtük el mondani. Táblára rajzolt esetlen rajzaim alapján mondják a mesét. Otthon is szigorúan csak rajz segítségével tanulják! Ne kínozzák agyon a gyereket, csak módjával! Hétfőn dramatizálni szeretném. Bízom a sikerben.
    Szerdán Korpás Éva és együttese fantasztikus interaktív előadását hallgathattuk meg. Fantasztikus élmény volt.
     Pénteken, december 8-án igazgatói szabad lesz TUDOK konferencia miatt.
    Négy napunkba még a Mikulás is beférkőzik. Nagyon izgatottak, zajosak, szétszórtak voltak a napokban, többet kellett őket csitítatunk, mint szerettük volna. Csak reméljük, hogy a jövő hét könnyebb lesz ilyen szempontból!
    Hétvégi feladatok: Ábécéskönyv 47/4,5,6
Kicsi írásfüzet 3-as sz. - első és második oldal
A holló és a róka /szlovák ny./

Kellemes első adventi hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3