Osztályok hírei

Szent András hava

Tisztelt Szülők!

    November vége felé közeledünk. Megszaporodtak a ködös, hűvös reggelek. Egyaránt növekszik a megismert betűink száma is. Új betűink az u,ú és a t betűk voltak. A szinte egy hónappal meghosszabbított előkészítő időszak meghozta eredményét, hisz nincs különösebb gondunk az új betűk írásánál. Minden új betű megismerésénél hanghallás-, hangdifferenciálás-, hanganalízis gyakorlatokat végzünk. Ezt követi a nyomtatott betű képének rögzítése – ez az a sok-sok betű között egy nyomtatott oldalon s az adott betű karikázása. Még mindig hangoztatunk, keressük az első és az utolsó hangot. Sőt, már szavakat minden egyes hangjára lebontjuk. Egyelőre 3-5 hangból álló szavakat hangoztatunk.

Az olvasásórán ezek után olvasunk. Mindig táblánál is, közösen is, majd egyénenként. Délután ugyanezt újra begyakorolják. Otthoni gyakorláskor javaslom, hogy előtte ismételjék át a tanult betűket, a fenti gyakorlatokból is csináljanak párat. Így ismételnek, rögzülnek az eddig tanultak és fejlődnek készségeik. Írtak tollbamondást most már 2-3 betűs szavakat is. Hat tanulónak nem tudtam egyest adni. A többiek közül sokan még csillagos egyest is szereztek. Nyomtatott szavakat másoltak szintén jegyre. Ketten nem kaptak kitűnő osztályzatot. Szép eredmény. Matematikából összeadáson kívül már kivontunk is 1 -5-ig. Páran megtorpantak. Első nekifutásra írt önálló munkájukból csak nyolcan szereztek egyest. Rágyakoroltunk. Két nap múlva már csak ketten nem szerezték meg a legjobb osztályzatot. Ez már megnyugtatott engem is. Tanulmányi könyvecskébe azoknak, akik nem kaptak egyest, beírtam a hibák számát. Vannak, akiknek még mindig gondot okoz tájékozódni a füzetben,elvesznek a feladatok között, eltévesztik a sorrendet. Tehát a fejlesztő feladatlapoknak még mindig helye van mindennapjainkban. Mozgásterápiának meg teljes mértékben. Elővettem a Logico fejlesztő játékot. Amikor időnk engedi, azokon is dolgozni fogunk. Napköziben fogják használni, de csak két táblánk van, tehát ketten tudnak vele dolgozni. Akinek van otthon, akár elhozhatják iskolába is. Szlovák nyelvből az erdei állatokkal bővítettük szókincsünket. Pár mondatba foglalva, dalocskákkal, versikékkel tűzdelve kerek egésszé alakult a heti tananyagunk. Ketten nem feleltek le, nem tudták még pénteken egyes szintre elmondani. Hétfőn meghallgatom őket. Hétfőn reggel az első órán mindig minden gyerekek meghallgatok, hogyan gyakorolt a hétvégén. Kérek minden kedves szülőt, gyakoroljon olvasni a hétvégén is!
December 11. - szülői értekezlet 16.45 órai kezdettel
December 20. – karácsonyi műsor 16.30 órai kezdettel
Hétvégi feladatok: olvasási gyakorlat feladatlapon, 2.sz.írásfüzet 20., 21.oldal /t/

Jó pihenést!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3