Osztályok hírei

Csíráztattunk

Tisztelt Szülők!
 
    Kezdem két olyan tantárggyal, melyek nem túl gyakran szerepelnek az írásaimban, pedig megérdemelnék. Zenei nevelésen az ének, ritmusgyakorlatok stb. mellett zenehallgatás is volt, Vivaldi Négy évszak c. zenei művéből hallgattuk meg az őszt. Olyan felvételt néztünk és hallgattunk, amin láthatóak voltak a zenészek, ahogy előadják a művet. Megbeszéltük a hangszereket, az elsőhegedűst, mi az, hogy szólót játszani, milyen az ősz zenei hangulata. Belehallgattunk a tavaszba, hogy össze tudjuk hasonlítani a két évszak Vivaldi által elképzelt változatosságait. Ha ajánlhatom és kedvük van rá, Isaak Stern előadásában hallgassák meg Önök is, nekem húsz éve, amikor először meghallgattam őt, Vivaldi műve új értelmet nyert.

    Környezetismereten a növények szaporodásával foglalkoztunk. Másodjára a csírázással. Kedden vittem a gyerekeknek búzamagokat, amik péntekre elkezdtek csírázni. Hétvégére a tanulók hazavitték, hogy tudják öntözni. Hétfőre ha minden jól megy hozzák vissza, hogy megnézhessük a javában csírázó magokat. Legfontosabb ismeret, hogy melyek a csírázás feltételei. Csütörtökön vittem a gyerekeknek egy doboz konzervet, melyben babcsírák voltak, nem arattam nagy sikert. Voltak, akik meg sem kóstolták, de arra jó volt, hogy lássák a csírázó növényeket.
    Matematikából belevágtunk az összeadásba és kivonásba a százas számrendszerben tízes átlépés nélkül - be. Ezen közben foglalkoztunk bevezetésképpen a római számokkal. Folyamatosan próbálok a gyerekeknek amennyire csak lehet kultúrális hátteret is adni. Milyen számokkal számolunk most, miért jobbak az arab számok, mint a rómaiak, egyáltalán mi volt a Római Birodalom, stb. Nagyobb hangsúlyt fektettünk ezen a héten a szöveges feladatokra. A múlt héten megírt írásbeli felelet szöveges feladata túl nehéznek bizonyult több tanulónak. Úgy is fogalmazhatok, hogy olvasástechnikailag, szövegértés tekintetében többen még nem voltak erre felkészülve. Ezért úgy gondoltam, hogy csak azoknak írom be a jegyet, akik egyesre írták meg a felmérést. Ők tízen voltak. Azt gyakoroltuk, hogy a szöveges feladatok menete a következő: figyelmesen elolvassák a feladatot, leírjuk az ismerteket, tudjuk, hogy mit kell kiszámítani, a lehető legegyszerübben kiszámítjuk, ellenőrzést végzünk és írunk egy feleletet. 
    Szlovák nyelvből több minden mellett mindkét csoport új anyagként foglalkozott a Je ráno kezdetű feladatlappal. Mi így gyakoroltuk: Je ráno. Umyjem si zuby zubnou pastou a zubnou kefkou. Oblečiem si topánky, ponožky, košeľu, tielko, blúzku, nohavice, sandále a sukňu. Jem rožok a pijem mlieko. Slnko svieti. Idem do školy. Je 12 hodín. Obedujem paradajkovú polievku a palacinky. Pijem džús. Idem domov. Doma sa učím. Večer pozerám televíziu. Je 8 hodín. Idem do postele. Gyakoroltuk az Abeceda c. versikét. A tanulók a rajzos feladatlapot is és az Abeceda c. verset is vitték haza.
 
Házi feladat:
 
olvasás: 29. old, Mi mondtuk
nyelvtan: 23/3 a
matematika: zöld, 17/1
szlovák nyelv: Gyakorolhatják a fent említett verset, feladatlapot
 
Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3