Osztályok hírei

Bőven jutott

Tisztelt Szülők!

    Dúskáltunk az élményekben, bőven jutott szórakozás, vidámság, tennivaló és élményekkel teli munka az egész hétre. Megvívtuk nagy csatánkat a balra ívelő oválissal /szilva/. Egész hetet rászántuk. Mellette naponta írásfejlesztő gyakorlatokat végzünk. Egyre többen magabiztosabbak. Hétvégi írásukat a 22.oldalon értékeltem. Akiknek nem adtam jegyet, azok munkájával nem teljesen voltam elégedett.

     Szerencsére ez nagyon ritka eset. A gyerekek valóban igyekeznek szépen és pontosan dolgozni. Látszik a szülők igényes hozzáállása is. Hangoztatunk, keressük a hangokat, hangok számát a szavakban. Sőt pénteken már adott hangokat kerestünk a szavakban. A keresett hangot piros színnel jelöltük, tehát a hang helyét jelölő korongot pirosra festettük be. Hanghallás fejlesztő feladatokat örömmel és érdeklődve végzik. Szeretik keresni az egyforma szavakat, madárhangon beszélni, visszhangozni a mondatokat egyre bővebb formákban, stb. Matematikából jelentősebb előrehaladás még nem volt. Erősítem az eddigieket: kisebb, nagyobb, több, kevesebb, egyenlő, összehasonlítások, geometriai alakzatok, s egyéb eddig tanultak fogalmát. Szlovák nyelvből lefeleltek Igor bohócból és Adam v škole…c.versikéből. Bővítjük mondatainkat, mutogatjuk, lerajzoltam pl: Idem do školy. Sedím na stoličke. V noci spím. Otvorím okno.....počúvam, skáčem, pozerám. Ezeket addig ismételgetjük, míg remélhetőleg mindenki megjegyzi. Munkafüzetben jelöljük a ten,tá, to helyes használatát. Ugyanezt tanulgatjuk a szlovák tankönyvben is: pl. ten páv, tá ceruzka, ten kabát…..
    Szerdán Állatok világnapját tartottunk csak az osztály keretein belül. Csapatokban dolgoztak. Választottak csapatnevet, rajzoltak zászlót és plakátot. Mesét olvastunk természetesen állatokról. Nagyon tartalmas délelőttünk volt. Jól szórakoztunk. Másnap ismét jó napunk volt, mert iskolánk aulájában Gál Tamás előadását nézhettük meg. Irtó sokat nevettek. Szereplői lettek a népmesének. Egyáltalán nem voltak félősek. Még táncoltak is a végén.
    Köszönet azoknak, akik kivették részüket a papírgyűjtésből!

    Hétvégi feladatok: írásfüzet 13.oldal, írásfejlesztő feladatlap, matematika feladatlap

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3