Osztályok hírei

Az őszi szünet után

Tisztelt Szülők!

    Csütörtökön megírtuk a második tollbamondásunkat. Ezt: " Anyu süteményt készít. Előveszi az edényeket és a tányérokat. A fiókból villák és kanalak kerülnek elő. A szakácskönyvből elolvassa a receptet. Lisztből, tojásból és tejből tésztát gyúr. A tepsit zsírral keni ki. A tejszínhabot mixerrel veri fel. A forró sütőből kesztyűvel veszi ki a kész ételt. A konyhában finom illat terjeng. Evés előtt tiszta vízzel moss kezet! " Három hibáig adtam a helyesírásra egyest. A szépírásra is magyon magasak voltak az elvárásaim. A két jegyből az első a helyesírás, második a külalak. Helyesírásból 10 tanulónak, szépírásból 11 tanulónak sikerült egyes eredményt elérnie. Ha elolvasták a tollbamondás szövegét, vagy megnézik a gyerekek munkáit, azt is mondhatnánk, hogy a követelmények és az osztályzás kissé szigorú, de alkalmazkodik a tanulók képességeihez. Az eredményekkel pedig meg vagyok elégedve, magam meglepődtem, hogy kinek sikerült 1/1 -es jegyet kapnia, ami nem jött volna ki, ha megelégednék kisebb teljesítménnyel. Az előbbiekkel azt is szeretném érzékeltetni, hogy el kell ismerni a nem egyes osztályzatot is, mert azok mögött is dícséretes eredmény van.

     Olvasásból átvettük Petőfi Sándor Füstbe ment terv c. versét. Ezt a négyversszakos verset megtanuljuk fejből. Mindegyik tanulót lefeleltetek belőle 2 hét alatt. Tehát a tanulóknak két hét múlva kell tudniuk fejből. Erre pedig képesek leszünk az iskolai idő alatt is, nem kell most a két nap alatt bevágniuk. Ezzel legalább két dolgot érünk el. Az egyik, hogy alaposabban, bevésődik a gyerekek memóriájába, a másik pedig, hogy nem útálják meg a menoriterek befogadását, az irodalmat, vagy Petőfit.

    Szlovák nyelvből több minden mellett régebbi feladatlapjaink átismétlésével, újonnani feldolgozásaikkal foglalkoztunk. / Amikor leírom azt, hogy " több minden mellett ", ezzel arra utalok, hogy a heti 6 szlovák órán nemcsak az történik, ami az írásaimban megjelenik, mert képtelenség és felesleges is lenne itt az állandóan felszínen tartandó, vagy helyesírással foglalkozó gyakorlatainkat megemlíteni. / 1. feladatlap: Újra elővettük a Lev a myš című olvasmányt. Ezzel az a célom a jövő hétre, hogy tovább feleltetem a gyerekeket, aki még ebből nem olvasott, az olvashat, aki még nem mondta el a tartalmát, az számíthat rá, hogy kérni fogom tőle. Továbbá egy szövegértő feladatsort fogom előkészíteni a tanulók számára, ami ezen az olvasmányon fog alapulni. 2. feladatlap: Erről 9 mondatot, kérdésfeltevést gyakoroltunk: Aký je Igorov bicykel? Aká je Igorova zmrzlina? Aké je Igorovo pravítko? ...... Házi feladatra szlovák írásból azt kapták a gyerekek, hogy ezt a 9 kérdést írják is le a füzeteikbe. 3. feladatlap: a: határozzák meg a tanulók az időt, válaszok a Koľko je hodín? kérdésre feleljenek. b: Katka kŕmi mravca, korytnačku, kozu, mačku, myš a kačiatko. Dušan kŕmi ďaťľa. c: Je lenivý, usilovná, ospalý, smutný, veselý. 4. feladatlap: Magda ide spať. Átismételtük ezt a régi szöveget és kérdésekre, írásban feleltünk.Szerepjátékot is gyakoroltunk, első szám első személyben mondták el egyesek a történetet, mintha ők lettek volna a Piroska, farkas, stb. Ezzel még az a célom a jövő hétre, hogy átismételjük még egyszer a nehezebb helyesírású szavakat, szóösszetételeket, pld. mäso, chlieb, aby som ťa ......, és írásbeli feleltetéskénk újra odaadom a tanulóknak azt, amit az 5. feladatlapon láthatnak. Ezeket a feladatlapokat a tanulók hazavitték, de itt is letölthetőek. 1. feladatlap, 2. feladatlap, 3. feladatlap, 4. feladatlap, 5. feladatlap.
    Matematikából a jövő héten a tanulók írnak majd egy felmérőt, aminek a témája a bevezetés az ezres számkörben lesz, illetve egyszerűbb számolás ezres számkörbe, kerez tízesek, kerek százasok összeadása, kivonása, kivonás, összeadás , pld. 780 - 3, 369 + 4, amely feladatok azt fogják megmutatni nekem is, hogy mennyire tájékozódnak biztonságban az ezres számkörben, elsősorban nem a számolási képességeiket mérem most fel.

Házi feladata:
írás: másolják le az olvasás füzetükbe a Füstbe ment terv c verset a versmásolás szabályai szerint
olvasás: gyakorolhatják fejből a verset a fentiek alapján
matematika: új munkafüzet, 24. old. 2., 3., és 25. old. 2., 3. bejelölt feladatok
szlovák nyelv: Gyakorolhatják a fent említett feladatlapokat, de agyon ne kínozzák a gyerekeiket, mert elsősorban az az én dolgom, hogy minden tanulóval elérjem azt, amire képes és a jövő héten még mi is ismételjük azokat. Szovák írás: írják le a 2. feladatlapról alkotott 9 mondatot.

Tisztelettel : M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3