Osztályok hírei

Újra együtt

Tisztelt Szülők!

    Üdvözlöm Önöket az új tanévben. Ezen a héten három tanítási napot tanítottunk végig órarend szerint. Módszeresen belekezdtünk az egyes tantárgyak, az elsőben megtanultak átismétlésének. Ahogy a kiosztott órarenden is láthatták, a héten négyszer lesz 5 óránk és csütörtökön 4, vagyis a tanulóknak 24 órájuk lesz hetente. Folytatódik a remélhetőleg tavaly is bevált módszer, hogy ez az óramennyiség, kibővítve délutánonként egy óra tanulással, véleményem szerint elegendőnek kell lennie arra, hogy a gyerekek a tantervekben meghatározott tudásmennyiséget elsajátítsák. Én az e heti írásomat nem is húzom túl bő lére, mert a tanévnyitókor is tartottunk egy mini szülői értekezletet és a jövő héten is lesz az összülői értekezlet, ami után tartunk egy szülői értekezletet az osztályunkban. Tehát, szept. 14 - én szülői értekezlet az iskolánkban. Ezt kérem, majd írják is alá a gyerekek ellenőrzőjükben is kiküldött értesítőben.


    Amiről most fontos tudniuk. Iskolánkon ettől a tanévtől a szlovák nyelvet második osztálytól csoportokban tanítjuk. Ez azt jelenti, hogy egy osztályt ketté osztunk és az egyik csoportot én, a másik csoportot egyik kolléganőnk, Süke Lívia fogja tanítani. Ezt a hetet szlovák nyelvből azzal kezdtük, hogy témakörönként együtt az osztállyal ismételtünk, csak én tanítottak, a kolléganő pedig végig bent volt az órákon és bőszen jegyzetelt, figyelte az óra menetét, hogy mire építhet a második osztályban. Hétfőtől kettéválunk. A csoportokat én osztom el úgy, hogy ez a legjobban megfeleljen a tanulóknak. A kolléganővel már több megbeszélést folytattunk, biztos vagyok benne, hogy együttműködve, kihasználva azt, hogy kisebb csoportban foglalkozhatunk a tanulókkal, mindez a gyerekek hasznára válik. Ezt pontosabban és részletesebben a csütörtöki szülőin megbeszéljük. Ezen a héten több feladatlappal is foglalkoztunk ismétlésként, hogy ne legyen egyszerre túl nagy megterhelés, házi gyakorlásként egyet jelöltem meg, amit a gyerekek vittek is magukkal, de itt is letölthető. Mi ezt így gyakoroltuk: Tanier je v kuchyni, obraz je v obývačke, stôl je v kuchyni, žlté kreslo je je v obývačke, zelené mydlo je v kúpeľni, farebná lopta je v detskej izbe, sporák je v kuchyni, žltá taška je v detskej izbe, televízor je v obývačke. Chcel / a / by som plávať, maľovať, telefonovať, šiť, čítať. Chcel / a / by som piť sódu, mlieko, čaj, džús. Slimák je malý, pes je veľký, netopier je užitočný, chlieb je lacný, syr je žltý, nanuk je sladký.

Házi feladat:
olvasás: Sehallselát Dömötör
írás: az új írásfüzetbe írjanak le a tanulók 15 olyan szavat, amiben van hosszú egyjegyű mássalhangzó
matematika: zöld, 5. old. 2., 3. gyak. 6. old. 1. gyak.
szlovák nyelv: gyakorolhatják a fenti feladatlapot

    Kívánom Önöknek Szülőknek és persze leginkább gyerekeknek , hogy a következő iskolaévünk is legyen nyugodt és minél több értelmes munkával eltöltött időszak. Találkozunk csütörtökön.

Tisztelettel, M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3