Osztályok hírei

Izzad az osztály

Tisztelt Szülők!

    Osztályunk nagyon meleg. Ha süt a nap és le vannak húzva a redőnyök, akkor is szinte mindig nyitva az ajtó, hogy járjon a levegő. Melegből pedig a jövő héten is jut elég. Minden tantárgyból ismételünk. Matematikából már régebben, szlovák nyelvből elővesszük régebbi témaköreinket, magyar nyelvből gyakoroljuk a helyesírást és ezen a héten összeszedetten a j és ly betűket tartalmazó szavakkal foglalkoztunk. Nagyon szépen olvastak a gyerekek. Azt érzem, hogy gyorsabban is tanulják az új olvasmányokat, de ez természetes is, hiszen most vannak csúcsformában. Többüket megkérdeztem, hogy vegyünk - e könyveket a tanulóknak a tanév végére. Kivétel nélkül egyetértettek. A Családi Könyvklubból hoztem a gyerekeknek nyolc könyvet, amelyek közül válogathattak. Olyan könyveket választottam, melyekben képek is vannak, de elég szöveg is.
    Szlovák nyelvből több minden mellett az Ako plávalo kuriatko mesét gyakoroltuk egy új feladatlapon, amelyen hat kép van. Nem a képeken látható szöveget olvastuk, vagy memorizáltuk, hanem egyfajta tartalmat próbáltunk megfogalmazni: Kačica ide k potoku. Aj kačiatka idú k potoku. Aj kuriatko ide k potoku. Kačica, kačiatka a kuriatko skočia do vody. Kačiatka plávajú, kuriatko nevie plávať. Kričí: Pomóc! Kačica vytiahne kuriatko na breh a hovorí: Keď nevieš plávať, nechoď do vody. ( Az ügyesebbeknek: Keď nevieš plávať, nechoď do vody bez gumeného nafukovacieho kolesa! ). A feladatlapot a gyerekek vitték haza.

Házi feladat:
olvasás: Gyertek haza ludaim
írás: Nagy írásfüzet: 72. old.
matematika: kék: 71. old. 1., 2.,
szlovák: a fent említett lapot gyakorolhatják

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3