Osztályok hírei

Szombat, az igazság napja

Tisztelt Szülők!

    Mozgalmas és remélem élményekben gazdag hét van mögöttünk. Minden a tervek szerint ment, szerencsére sérülések nélkül. A kirándulás nagyon jól sikerült. Az időjárás szinte tökéletes volt. Nem esett, sőt időnként naptejjel kenegettük a gyerekeket. Először Dunatőkésen álltunk meg, megnéztük a vízimalmot, kívülről, belűről, remélem a gyerekek minél többet megértettek működésének elvéből, közben érzékelték hol járnak, engen mindig lenyűgöz a Kis - Duna szépsége. Onnan mentünk Galántára a közlekedési parkba. Rollerrel, bicajjal gyakorolták a biztonságos közlekedést, a foglalkozás végén egy vetítéssel. Következett az állatfarm. Ott voltak hétköznapinak mondható állatok, de exotikusak is. Szamár, ló, ökör, kutya, macska, kecske, juh, páva, disznó, pulyka, stb. de volt emu, kaméleon, kígyó, rák, tarajos sül, stb. A kirándulásunk végén Felsőszelin álltunk meg fagyizni. Keveset utaztunk, a programok tartalmasak voltak, pontosan odaértünk mindenhová és ami a leglényegesebb, hogy pld. a rollerezés és bicajozás közben senki nem sérült meg, mert egyszerre volt 60 gyerek a terepen.


    Csütörtökön a gyermeknapunk azzal kezdődött, hogy újra átbeszéltük az előző napunk legérdekesebb részeit, majd kimentünk a légvárakhoz. Rengeteget csúszkálhattak, ugrálhattak, a több, mint egyóra után egy csatakosan mentünk be kissé elkésve tízóraizni, utána benti foglalkozások voltak, leginkább az iskolánk ilyenkor esedékes x - faktor érdekelte a gyerekeket. Délután a napköziben még egyet repetáztak a légvárazásból. Mindkét nap a gyerekek nagyon jól viselkedtek és az fontos is volt, hogy jól érezzük magunkat. Az Önök által befizetett pénből még az autóbuszt kell kifizetnem, aztán következik az elszámolás a pénztárossal.


    Persze három nap pedig tanultunk. Magyar nyelvből pénteken mindenkit lefeleltettem A ló jó barát c. olvasmányból, négyen kettest, a többiek egyest kaptak. Szintén pénteken belekezdtünk egy új, hosszabb szövegbe is, A kis fa. Ezzel még hétfőn foglalkozni fogunk. Matematikából kissé kitekintettünk a százas számkörbe és folytattuk az ismétlést mindazzal, ami az első osztályban a fő feladatunk volt. Szlovák nyelvből többek közt gyakoroltuk a legújabb feladatlapjainkat. A következő formában: 1. lesné zvieratá. Erről gyakoroltuk felsorolni az állatokat: lesné zvieratá sú: jež, diviak, medveď, slimák, žaba, had, orol, veverička, sova, netopier, vlk a líška. 2. domáce zvieratá sú: kačica, hus sviňa, stb. 3. Čo robí? stojí, sedí, ide do školy, beží, skáče, číta, píše, kreslí, maľuje, stríha, spieva, lepí, hrá futbal, bicykluje sa, počíta, spí, pláva, varí, píše, utiera tabuľu, umyje si ruky. 4. Dušanov dom. Ezt a feladatlapot természetesen a gyerekeknek különböző mértékig sikerült elsajátítaniuk. A legügysebbek folyamatosan el tudják olvasni az öt sort helyesen. Pontosan le tudják fordítani és letakarva a szöveget a kép alapján vissza tudják mondani a képen látottakat a rajzukkal kiegészítve. Még egyszer kihangsúlyozom, ez nem várható el mindegyiktől. A gyerekek kedvenc gyakorlata ezzel a képpel kapcsolatban, ha hamis mondatokat mondok nekik és azt kell kijavítaniuk. Pld. Na kraji lesa beží slimák. stb. Pénteken Annamáriával megpróbáltunk odafigyelni, újabb fénymásolatokat is készítve, hogy mindenki hazavigye a négy lapot, de itt is letölthető: 1. lap, 2. lap, 3. lap, 4. lap.
A legutóbbi papírgyűjtésünkért 54 eurót kaptunk, ami ment az osztálypénztárba.

Házi feladat :

olvasás: A kis fa
írás: Nagy írásfüzet, 70. old.
matematika: zöld, 72/5., 73/ 1., 4., 5.
szlovák nyelv: gyakorolhatják a fent említett feladatlapokat.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3