Osztályok hírei

Közeledik

Tisztelt Szülők!

    Sok minden közeledik: sok-sok feladat, kötelesség, program és szórakozás. Jövő héten szerdán fényképezkedés lesz. A tanulmányi könyvecskébe hátul beírtuk a fényképek árát. A gyerekek szépen hozzák a szülők kérését a fényképeket illetően. Mindent lejegyzek, egyeztetünk. Csütörtökön gyermeknapot tartunk az iskolában. A szokáshoz híven lehet hozni játékot, édességet, sósat, üditőket, gyümölcsöt. Ezt a gyerekek már nagyon jól egymással megbeszélik, hogy ne halmozódjon fel egyféléből feleslegesen sok. Szombaton délelőtt iskolánkban családi szombatot tartunk. Biztosan találkozunk. Köszönet Mészáros Renátának, aki elvállalta, hogy süt süteményt a szombati akcióra.


    Nagy büszkeséggel tölt el, hogy pompás sikerrel zárult számunkra az atlétika járási bajnokság. Sztranyovszky Lara 50 m-es futásban és távolugrásban is elhozta az 1. helyet. Ez férfi munka volt!!! Fantasztikus eredmény! Varga Dávid és Farkas Bence szintén remek eredményt nyújtottak. Gratulálok a versenyzőknek!!!
    Egész héten ismételtünk, szisztematikusan mindent tananyagot átgyakoroltunk. Majdnem két hetet az átvett egész évi tananyag átgyakorlására fordítottuk. Ismétlem, amit már többször mondtam: munkafüzetekben, munkalapokon, füzetekben nyomon követhetőek a típusfeladatok, amilyenekhez hasonló szinte mindig felbukkan a tudásszint felmérőkben, dolgozatokban. Feleltettem tanulókat, akik jelentkeztek valamelyik tantárgyból. Meghallgattunk projekteket is. Osztályzatokat csak szlovák nyelvből kaptak még a hét elején. Tehát hajrá! Lehet gyakorolni, akinek szüksége van rá. A következő napokban nekifogunk a felmérőknek szépen lassacskán, majd beosztjuk.
Hétvégi lecke: 1-1 feladatlap szövegértés és matematika

Kellemes hétvégét!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3