Osztályok hírei

Illatozó akác

Tisztelt Szülők!

    A tavasz egyik legpompásabb illata követ naponta, ahogy öreg akácunk közelében elmegyek. Akác után majd jön a hárs. Igazán elkényeztet minket a természet ebben a hónapban. Anyák napja teszi fel a pontot az i-re. Gyerekek számára az egyik legfontosabb ünnep. Nehezen álltak neki az ünnepi műsor tanulásának. Viszont édesanyjuk iránti szeretetük még a lustaságukat is legyőzte. Mára összeállt a műsor. Kedden minden édesanyát szeretettel várunk.
    Magyar nyelv: Ismételünk munkalapokon, munkafüzetben, tankönyvből. Osztályoztam nyelvtani feladatokat a munkafüzetben, szövegértéses feladatlapokat. Az eredmények az osztály eddigi teljesítményének a szintjét hozták. Az osztály több mint fele egyeseket szerez, 1-2 hármas és kettesek mellett. Pénteken páran feleltek írásban, ezzel bizonyíthattak tudásukról. Ilyen számonkérésekre az elkövetkező napokban minden tantárgyból számíthatnak.
    Szlovák nyelv: Az állatok után áttértünk a gyümölcsök és zöldségek átismétlésére. Olvasmányt olvastunk egy család bevásárlásáról a piacon. Átismételtünk pár melléknevet, hozzákapcsoltuk a zöldségek és gyümölcsök megnevezéséhez, majd számneveket is kapcsoltunk hozzájuk. Mondatok alkotása követte, végül párbeszédeket gyakoroltunk piaci bevásárlásra. Füzetbe összefoglaltuk az ismételt nyelvtani tudnivalókat. Leírtuk a párbeszédhez szükséges mondatokat. Házi feladatuk ezt megtanulni.
    Matematika: Szintén osztályoztam munkájukat, ami főleg az eddig átismételt, gyakorolt tananyagrészhez kapcsolódott. Néhány kettes és hármas osztályzatot kivéve a többség itt is egyest kapott. Ismételtünk geometriából, elég sok mindent átgyakoroltunk. Negatív számokkal és műveleti sorrenddel foglalkozó feladatokkal dolgoztunk.
    Természetismeretből és honismeretből vettünk még új anyagot. Egyelőre kevés projekt érkezett. Páran már jelentkeztek maguktól felelni. Nagyon helyes.
    Hétvégi lecke: matematika + szövegértés feladatlap, szlovák nyelv csoportonként

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3