Osztályok hírei

Május első napjai

Tisztelt Szülők!

    Május első napjai telnek. Ez az év végi teendőink sűrűsödését jelzi. Már mondogatom a gyerekeknek, hogy nagyon gyorsan eltelik a május…. Gondoljanak már most arra, hogy milyen osztályzatokat szeretnének a bizonyítványukba. Mindenkinek elmondtam mire kellene odafigyelnie, melyik tantárgyra kellene többet készülnie.
    Magyar nyelv: Szövegértés feladatot kaptak, amit tavaly írattak központilag a negyedikesekkel. Mindössze hat kérdés volt hozzá. Ellenőrzőbe beírtam a jegyeket, informatív jelleggel. Olvastattam egy részét az osztálynak, hangsúlyos olvasásra törekedve. Egyeseket, ketteseket kaptak vegyesen. Nyelvtanból tudásszint felmérőt írtak a felszólító mód helyesírására és az igemódok megállapítására koncentrálva. Tizenhatan egyest kaptak, ami fantasztikus. Mindössze öten nem írták meg kitűnőre, négy dicséretes és egy nagyon gyenge eredmény született.
    Szlovák nyelv: Még mindig az igék ragozásával bíbelődtünk. Mondatokat fordítottak, s próbálták azokat mindhárom igeidőben meghatározni. Szerdán és pénteken már 11 tanulóból 8-an egyesre tudták. Ez már egy szép teljesítmény. Sőt!! Tehát itt az ezzel való nyaggatást befejezem. Persze, az órán folytatom kommunikációink alatt, ezt szinten fogjuk tartani. Közben sikerült egy olvasmányt is egy platánról elolvasni, megbeszélni, s lefeleltetni kulcsszavak segítségével a mese tartalmát is. Egy tanuló kivételével mindenki kitűnő osztályzatot vihet haza. Remek.
    Matematika: Próbáltam őket a terület számítás rejtelmei felé elvezényelni, szöveges feladatokat oldottunk, melyekben szükség van az időben való alapos tájékozódásra. Teljesen ártatlanul kaptak hat feladatot szorzásra. S ekkor, megdöbbentem. Heten dolgoztak hibátlanul. Nos, ez hat példánál eléggé baj. Meg hát ugye a szorzótáblát illik tudni….Délután gyakorlás, másnap gyakorlás, majd újabb próba. Több lett az egyes, de messze nem vagyok nyugodt. Ezért hétvégére is írásbeli szorzást kaptak.
    Honismeret: mindenki lefelelt villámkérdések segítségével. Pár hármas, pár kettes, de a többség mégiscsak magabiztosan tudta a válaszokat.
    Fogalmazásból megírták 2. iskolai dolgozatukat. Hétvégén fogom javítani.

Hétvégi lecke: Bogáncs c. olvasmány – kb.10 mondatban leírni, mit gondolhatott Bogáncs.
Matematika – feladatlap /szorzás/
Szlovák: munkafüzet 51/16a,b,c,d

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3