Osztályok hírei

Ábécéskönyvek letudva

Tisztelt Szülők!

    Magyar nyelvből pár ismeretterjesztő olvasmánnyal és állatmesével befejeztük az Ábécéskönyvünk második részét is és kiosztottam a gyerekeknek az Olvasókönyvet. A feladat, hogy a maradék időnkben, ami az első osztályból hátra van, olvasás szempontjából mindenkinél felgyorsítsuk a tempót, egyre inkább teret nyer a hangsúlyos olvasás, többeknél ez már igenis elvárható követelmény.

    Ezen a héten is egy sor írott nagybetűt megtanultunk, rendszeresen másolnak a gyerekek 3 - 4 mondatot a füzeteikbe. Matematikából a tankönyv szerint befejeztük az összeadást és kivonást tízes átlépéssel húszas számkörben. A gyakorlatban ez nem így fog történni, mivel az elsős tananyag leglényegesebb része a minél biztosabb számolás a húszas számkörben. Az következik, hogy feladatlapokon megerősítjük az összeadást és a kivonást és az ehhez tartozó logikai és szöveges feladatokkal és lehetőségeinkhez mérten foglalkozni fogunk hosszmértékegységekkel, űrmértékegységekkel, időmértékegységekkel és elsősöknek való kombinatorikai feladatokkal, valamint geometriai feladatokkal. Feladat van elég.
    Szeretnék ösztönözni mindenkit, aki megteheti, hogy látogasson el egy szlovák órára. ( Természetesen bármelyik tanóra kivétel nélkül látogatható, akár bejelentés nélkül is. ) Most már elég nagy a nyelvtani variabilitás és egyre bővül a szókincs, melyek segítségével tartalmas tanórákat tarthatunk, hétről hétre mindig bővítendő a gyerekek ismeretét és állandó napi ismétléssel felszínen tartva azokat az alapismereteket, meyek legjobban jellemzik a szlovák nyelvet, kibővítve egyre több konverzáiós szófordulattal. Ezen a héten több minden mellett foglalkoztunk az igergozással: Čo robíš? Píšem. Čo robíte? Píšeme. Čo robí Ubul? Ubul píše. Čo budeš robiť? Budem písať. Kiemelten foglalkoztunk a lakás helyiségeivel ragozott formában is, mi hol lehet? Pld.Televízor môže byť v obývačke. Umývadlo nemôže byť v detskej izbe. Stb. Gyakoroltunk egy új dalocskát is, Maličká som.... Gyakoroltuk a môj, moja, moje birtokos névmások helyes használatát mellékneves szószerkezettel. Pld. Moje auto je červené. Stb. Gyakoroltuk az irányokat az osztályban, többes számban is. Elkezdtük megtanulni, egyelőre hatig, hogy hány óra van. Koľko je hodín? Je jedna hodina. Sú dve hodiny, Sú tri hodiny, Sú štyri hodiny. Je päť hodín, Je šesť hodín. Természetesen először magyarul beszéltük meg az órát, mikor, melyik mutató hol van egész órakor stb. Ezzel is az a célom, hogy minél kisebb korban rögződjön be a gyerekekbe a szlovák órameghatározás formája. Ezt otthon is lehet gyakorolni. Ezen a héten nem készítettem feladatlapot, viszont mindenkit lefeleltettem az előző hetiből.
    A jövő héten három nap jövünk iskolába, utána hat nap szünet. Arra kérem Önöket, hogy szelektáljanak a gyerekek iskola táskáiban. A befejezett Ábécéskönyveket, írásfüzeteket, sok - sok rajzot stb. hagyják otthon, ne kerüljön vissza az iskolába, csak átláthatatlanabbá teszik a gyerekek helyzetét.

Házi feladat:

olvasás: Olvasókönyv, Az egerek meg a macska. Ha kérhetem, ez legyen az otthon gyakorlandó gerince.
írás: 5. írásfüzet 10. old. Az utolsó sort is írják végig periodikussan a négy írott nagybetűvel.
matematika: kék: 56/2 ( Az iskolában gyakoroltuk, hogy a kisebbítendőt úgy számoljuk ki, hogy a különbséget és a kivonandót összeadjuk. Persze még nem ezekkel a szavakkal. )

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3