Osztályok hírei

Bukfenc és társai


Tisztelt Szülők!

    Volt pár dolog ezen a héten, amit az újdonság erejével kipróbáltam és nem bántam meg. Először egy ritkán taglalt tantárggyal kezedem. A testneveléssel. Pedig a gyerekek mozgásából nagyon sok mindenre lehet következtetni. Bevittem a tornaterembe két szőnyeget és arra voltam kíváncsi milyen ügyesen tudnak bukfencezni. Legnagyobb meglepetésemre 3 - 4 tanuló kivételével mindenkinek nagyon klasszul ment. Aminek még jobban örültem, hogy aki azt hitte magáról, hogy nem tud bukfencezni, kicsi rásegítéssel valamiféle bukfencet produkált a többiek tapsolása közepette.

    A másik kísérletem az volt, hogy elég nagy betűkkel legépeltem két rövidebb szlovák mesét, amit a tanulók már nagyon jól ismernek, a Rozprávka o medveďovi - t és a Vrana a líška -t. Megpróbáltam elolvastatni velük, hogy ujjukkal követik az olvasásukat. Természetesen ez koránt sem valódi olvasás, hiszen egy szlovák betűt sem tanultunk, elsőben nem is tanterv, csak sokukat alkalmasnak tartom arra, hogy a magyar nyelvből adaptált ismereteiket és a megtanult szöveget némileg párosítsák a szlovák szóképekhez. Fontos, hogy az ujjukkal kövessék a kimondott szavakat, hogy ellenőrizhetőek legyenek, hogy nem teljesen fejből mondják a szöveget. Ezen teljesítményüket otthon is kipróbálhatják, de ha nem megy egy kicsit sem kell erőltetni, ez még páruknak átugorhatatlan akadály. Nekünk most leginkább a magyar olvasás tempójának a fokozására kell összpontosítanunk.


Házi feladat:
olvasás: ABC : 60/7., 8.,
írás: 4. írásfüzet: 12. old. első 6 sor
matematika: kék: 47. old. 1. gyak.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3