Osztályok hírei

Február idusán

Tisztelt Szülők!

    Egy teljes hét van mögöttünk. Magyar nyelvből erre a hétre is két új betü jutott, két kétjegyű mássalhangzó, a sz és a gy. A 33/6 - os olvasmányból mindenki lefelelt, de a Szalad a szánkó c. olvasmányból nem. Most már azon a szinten vannak a gyerekek, hogy többen tudnak szótagolás nélkül olvasni és olyanok is vannak, akik már jobban odafigyelhetnének a hangsúlyos olvasásra. Egyelőre két dolgot említettem meg, hogy a mondat végén, ha pont van, levisszük a hangsúlyt, a másik, hogy mondatközi vesszőnél felvisszük a hangsúlyt és kicsi szünetet tartunk. Persze ez a szint 5 - 6 tanulónál elvárható, a többieknél az is nagyon jó, ha szótagolva, de kellően gyorsan olvasnak. Az olvasási tempójukat állandóan gyorsabb szintre kell emelniük. Pont ez történik. Ezzel arra szeretnék utalni, hogy ha érzik, hogy gyerekük képes lenne szótagolás nélkül, gyorsabban, esetleg hangsúlyozva olvasni ösztökélni kell arra, mert nem mindegyik, de egyesek kényelmi szempontból hajlamosak képességeik, tudásuk alatt teljesíteni.
    Matematikából szintén felpörögtek az események. Kibővítettük a számfogalmat 20 - ig. Én ahogy a szlovák nyelvet, a matematikát is megpróbálom minél komlexebben tanítani a gyerekeknek. Természetesen nagyon oda kell figyelni, hogy az alapok lehetőleg minél alaposabban tisztázódjanak, de már megemlítettük a negatív számokat is, a maguk módján a tizedes számokat ( mennyi az 5 fele ), stb. Ebben az igyekezetünkben nagy segítség a tankönyveink és a digitális háttér. Tervem az, hogy a tavaszi szünetig minél közelebb kerülök az összeadáshoz és kivonáshoz tízes átlépéssel és a tavaszi szünet után a húsvéti szünetig az összefüggő szakaszban minél jobban megerősítjük az összeadást és kivonást tízes átlépéssel. A tempónk jó.
    Szlovák nyelvből mindenki lefelelt az Mám rád - prosím si feladatlapból. Az állandóan végzett gyakorlatainkon kívül ezen a héten továbbra is gyakoroltuk a medvés mesét konkrét kérdések alapján. Ezek a kérdésen néha megkönnyítik, de néha megnehezítik a mese elmondását, mert a tanulóknak érteni kell a kérdést pontosam, hogy arra pontosan válaszolhassanak. Kérdésekkel és válaszokkal ezt így gyakoroltuk: Čo je na obrázku? Na obrázku je medveď. Aký je medveď? Medveď je veľký, mladý, silný a pyšný. Čo uvidel medveď? Medveď uvidel auto. Aké auto uvidel medeveď? Medveď uvidel červené auto. Čie auto uvidel medveď? Medveď uvidel horárovo auto. Čo urobil medveď? Sadol si do auta. Je medleď dobrý šofér? Nie, medveď nie je dobrý šofér. Vedel medveď šoférovať? Nie. Medveď nevedel šoférovať. Čo sa stalo? Medveď buchol do stromu. Čo vyletelo zo stromu? Zo stromu vyleteli včely. Čo robia včely? Včely pichajú medveďa. Ako kričí medveď? Joj, bolí ma hlava, nos.... Kam uteká medveď? Medveď uteká do lesa. Ha én ilyen olvasmányt átveszek, akkor igyekszem mindvégig, a 4. év végéig fenntartani a szókincset, az elöljárós szerkezetet, ( do lesa, do stromu, zo stromu stb. ) és a konverzációs szófordulatokat: Čo sa stalo? stb. Elkezdtünk egy új mesét is gyakorolni, a Červená čiapočka -t. Ez egy hosszú menet lesz. Az elején tartunk. Gyakoroltunk egy új feladatlapot is, így: Aký je Aurelov banán? Aurelov banán je žltý. Aký je Aurelov autobus? Aurelov autobus je rýchly. Aká je Aurelova taška? Aurelova taška je žltá. Aká je Aurelova lopta? Aurelova lopta je farebná. Aké je Aurelovo auto? Aurelovo auto je zelené. Aké je Aurelovo jablko? Aurelovo jablko je červené. Aký je Zdenkov žralok? Zdenkov žralok je hladný. Aký je Zdenkov zošit? Zdenkov zošit je modrý. Aká je Zdenkova zubná kefka? Zdenkova zubná kefka je červená. Aká je Zdenkova žaba? Zdenkova žaba je zelená. Aká je Zdenkovo zrkadlo? Zdenkovo zrkadlo je čisté. A feladatlapot a tanulók vitték magukkal.

Házi feladat:
olvasás: ABC: 35. old. Szalad a szánkó, 37. old. 5. gyak.
írás: 4. írásfüzet, 4. old. első 4 sor, 5. old. első 2 sor.
matematika: kék: 40. old. 5., 6.
szlovák: feladatlapon gyakorolhatják a fentiek alapján.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3