Osztályok hírei

Vers mindenkinek

Tisztelt Szülők!

    A hét legfontosabb eseménye a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulója volt. Idén már a II. kategóriában versenyeztünk, tehát a 4., 5. ,6. évfolyamok tanulói versenyeztek egy kategóriában. Büszkék lehetünk osztályunk tanulóira. Bíró Csilla, Alföldy András és Becza Márk képviselték osztályunkat. Kiválóan szerepeltek, olyannyira, hogy Csilla és András továbbjutottak a járási fordulóra. Ez férfi munka volt!

    Magyar nyelv: Nyelvtanból a számnevek, keltezés helyesírását gyakoroltuk. Jövő héten valószínűleg számon kérem tudásukat legalább egy tollbamondás erejéig. Mondákat olvasunk, elemzünk. Feleltettem is. Az olvasás órák között egy-egy nap nyelvtan óra van. Észrevettem, hogy nem mindenki emlékszik pénteken a szerdán olvasottakra. Javaslom tehát csütörtökön átismételni a szerdai olvasmányokat, hogy ne legyen gond a tartalom elmondása. Szövegértésből értékeltem őket. Az osztály több, mint fele egyesre írta meg.
    Matematika: Számolásból kaptak osztályzatokat, összeadás, kivonás és szorzás volt a feladat. Egy tanuló kapott hármast, hatan pedig kettest, a többség itt is egyest szerzett. Geometria órákat tartottam többet, sokat gyakoroltunk. Hatan egyest tudtak szerezni még az órákon a példák megoldásakor. Páran birkóznak a feladatokkal. Hétvégére is geometria feladatokat kaptak. Hétfőn felmérőt írnak kerületszámításból és szerkesztésből.
    Szlovák nyelv: A hét elején egy verset elemeztünk, megtanultuk a tartalmát. Lefeleltek belőle. Helyesen tudták is. Aztán a Mi családunk és a Foglalkozások témakörébe temetkeztünk. Pénteken mindenki egyesre lefelelt a megtanult foglalkozások rövid bemutatásából. Hétfőn fogalmazást írnak önállóan család bemutatásából. Pontos jegyzet, hogy mit kérek és hogyan, benne van a füzetükben. A gyerekek rakják össze az eddig tanultakat. Ez iskolában szépen megy nekik. Majd próbálják meg azt leírni. Egyedül. Legyen bekezdés, tárgyalás, befejezés. Ha leírja, nincs gond. Ha nem, még ismételnie kell.
    Honismeret és természetismeret tanulnivaló most is megtalálható a füzetben. Szerdán adtam fel fogalmazást is.
    Hétvégi feladatok: Geometria feladatok a füzetben.+ Nagyon rövid szövegértés.+ Szlovákból felkészülni az önálló fogalmazásra és olvasni a Zsiráf c. olvasmányt.

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel. Bánki Melinda

Képek: Nagy Zsuzsanna

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3