Osztályok hírei

Félidő lassan lefújva

Tisztelt Szülők!

    Kedden iskolánkban lezajlott a félévi osztályzó konferencia és ez biztos jele, hogy január végeztével eltelt az első osztály első fele. Igyekeztünk ezt a hetet is tartalmas munkával megtölteni, nehezítette a dolgunkat, hogy erre a hétre ketten meggyógyultak, négyen - öten pedig lebetegedtek. Persze erről senki nem tehet. Egész héten igyekszem a tanulókat a lehető legtöbbet feleltetni, olvasásból és szlovák feladatlapból, hogy minél pontosabban ismerjem, hogy milyen a tanulók tudása. A szlovák feleltetéshez megjegyzem, hogy vannak tanulók, akik vagy teljesen önállóan, vagy kis segítséggel önállóan visszadják, amit az órákon és otthon gyakorolnak. Viszont többeket úgy feleltetek, általában órák után délután, hogy fogok 3 - 4 tanulót együtt, átismételjük a tudományukat, majd önállóan elmondják a tanultakat. Számomra így is nyilvánvaló, hogy ki mennyire iparkodik, dolgozik napköziben is, illetve otthonról mennyi segítséget kap. Ők még csak elsősök és minden önálló megnyilvánulást nagyon értékelni kell és érdemes egy idegen nyelven. Szeretem ezeket a helyzeteket, mert ha pld. nem hallom pontosnak az egyes végződést, pontosíthatjuk azt. Ezen a héten többeknél megfigyeltem, hogy nagyon náthásak voltak és ezért nem tudtak jól artikulálni.
    Magyar nyelvből egyetlen betűt vettünk át írni, illetve olvasni a g - t. Amennyit csak tudunk, olvasunk. Most nagyon fontos, hogy mindenki lendületbe jöjjön, az átvett betűk minél pontosabban rögzüljenek, illtve a tanulók olvasási tempója gyorsuljon. Minden nap végigolvassuk a második rész fontosabb olvasmányait. Mindenkit lefeleltettem a Gabi mesél c. olvasmányból és a 22. és 23. oldallal foglalkoztunk pénteken. A 4. feladat szavai közül többet meg kellett ismertetnem a gyerekeket. Beszéltünk a géz, a kappan, a pápa, a porta jelentéséről, kivetítőn pedig megnéztük a gémet, az égerfát és Ferenc pápát is. Persze nem reménykedem abban, hogy mindenkiben mindegyik szó jelentése megmaradt, de igyekeztünk.
    Matematikából megismerkedtünk az első kétjegyű számmal a tízzel.
    Szlovák nyelvből az állandóan ismétlődő konverzációs gyakorlatainkon túl megismerkedtünk a Rozprávka o medveďovi c. mesével. Erről készítettem egy rajzos feladatlapot, amit így gyakoroltunk: Rozprávka o medveďovi. Kde bolo, tam bolo, bol raz jeden medveď, Medveď bol veľký, mladý, tučný a pyšný. Raz uvidel horárovo červené auto. Sadol si do auta. Povedal: Som dobrý šofér. Ha , ha, ha. Medveď nevedel šoférovať. Buchol do stromu. Zo stromu vyleteli včely. Pichajú medveďa. Medveď kričí: Joj, bolí ma hlava. Joj bolí ma nos. Joj bolí ma ucho. Joj bolí ma zadok. Nechajte ma! Medveď uteká do lesa. A jövő héten sokat fogjuk gyakorolni az ehhez az olvasmányhoz tartozó kérdésekre adandó minél pontosabb feleleteket. Már régebbről gyakoroltuk a sorszámneveket, főleg háromig. Az erről készült feladatlapot így gyakoroltuk: Prvý šašo má loptu, tašku, auto a bábiku. Druhý šašo má psa, električku a kreslo. Tretí šašo má bicykel, mydlo a zmrzlinu. Ezeket a feladatlapokat a tanulók vitték magukkal, de itt is letölthető. 1. feladatlap, 2. feladatlap.
Pár gondolat a jövő héthez. Hétfő, kedd, szerda rendes tanulás. Csütörtökön az első két órán bizonyítványosztás, illetve készülés a jelmezbálra. A 3. és 4. órára levonulunk az egyik tornaterembe, álarcosbál, majd ebéd és folytatódik a nap napköziben. Természetesen a gyerekeknek nem kötelező beöltözniük. Pénteken pedig félévi szünet.

Házi feladat:
olvasás: ABC : 23. old. 4., 5. gyakorlatok
írás: 2. írásfüzet: 26. oldalt végig. Amelyik tanulónál nincs otthon a 2. írásfüzet, mert nem volt iskolában, semmi baj, kérem írjanak elő a 3. írásfüzet gyakorló részébe annyi sort amennyit a tanulók naponta meg szoktak írni.
matematika: Sárga: 85/1
szlovák nyelv: A fentiek alapján gyakorolhatják a két feladatlapot.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3