Osztályok hírei

Idén először

Tisztelt Szülők!

    Köszöntök mindenkit az új esztendőben! Kívánom, hogy az előttünk álló év valósítsa meg mindenkinek remélt terveit, legyen részük sok jó élményben. Ahogy a gyerekek visszaérkeztek a szünet után, az nagyon tetszett nekem. Érezhető volt, hogy mindegyikük rendszeresen írt, olvasott otthon. Már hétfőn is nagyon hatékonyan tudtunk dolgozni. És ez jellemző volt az egész hétre. Nagyon kicsi volt a hiányzás is, összesen 14 óra.
    Magyar nyelvből átvettünk két betűt, a k -t és a h -t. Meglátásom szerint az osztálynak nem gyors a tempó, az előírt terv szerint haladunk. Ha tévednék, kérem jelezzék azt. Kiosztottam Ábécéskönyv 2. részét, pénteken mindenkit lefeleltettem az 5. old. 5., 6., 7. gyakorlatából. Olvasásként a 6. oldalon a 9. gyakorlattal és a 7. oldalon a Tél c. olvasmánnyal foglalkoztunk. A 6/10 - es gyakorlat szavaival egyáltalán nem foglalkoztunk még. Három tanulónak, Simonnak, Köböl Attilának és Máténak adtam Olvasókönyvet is, amit a többiek akkor fognak megkapni, ha átvettük az összes betűt. Nagyon fontos, hogy ők hárman az Olvasókönyvből annyit gyakoroljanak, amennyit akarnak. Elolvastam számukra az első olvasmányt, A macska és az egereket. Ha megy nekik ebből készüljenek fel hétfőre.
    Matematikából megtanultuk írni a hatot és a hetet. Ezzel párhuzamosan gyakoroljuk mind nagyobb számkörben az összeadást, kivonást, az ún. nyitott mondatokat, szöveges feladatokat, tájékozódást a számegyenesen, stb.
    Szlovák nyelvből az első órákon átismételtük azokat a témaköröket, frázisokat, nyelvtani ismereteket, amit eddig tanultunk. Ezzel párhuzamosan gyakoroltunk egy feladatlapot is, amit a tanulók hazavittek, de itt is letölthető. Mi így gyakoroltuk: Aurel dostal na Vianoce novú tašku, novú vázu, novú loptu, nové auto, nové strúhadlo. Slávka dostala na Vianoce novú stoličku, novú skriňu, nové šaty, nový sveter, nové švihadlo. Kohút je malý, pes je menší, mravec je najmenší. Myš je veľká, korytnačka je väčšia, mačka je najväčšia. Je zima. Padá sneh. Celá príroda je biela. To je snehuliak. Snehuliak je veľký, studený a biely. Na hlave má starý hrniec. V ruke drží starú metlu.

Házi feladat:
olvasás: Ábécéskönyv, 6. old. 9. feladat ( 4 kép alatt ), 7. old. : Tél
írás: 3. írásfüzet: befejezni a 21. oldalt
matematika: Számolófüzet: 28. old. két sor hatos, két sor hetes. 30. old. 6. gyak. ( ez egy ideig hibásan volt a táblán )
szlovák: Gyakorolhatják a fent említett feladatlapot. Kihangsúlyozom, hogy nekem az is nagy segítség, ha gyakorolják. Nem kell feltétlenül megtanulni, mert mi ezt még a jövő hét elején átismételjük.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3