Osztályok hírei

Kezdetek

Tisztelt Szülők!

     1989 novemberében bársonyos forradalommal kezdetét vette egy új időszak az itt élő emberek számára. Ma emlékezünk és ünnepelünk… ki így, ki úgy. Iskolás gyerekeknek ez szabadnapot jelent, s ez ismét magával hozta az iskolai hetünk megrövidülését. Két péntekünk is szabad lesz, így sűrűsödnek a tennivalók előttünk. Igyekszünk minden versenyre és programra maximálisan felkészülni: kidobó, pitagorasz, hétmérföldes meseverseny, szavalóverseny, Mikulás, karácsonyi műsor, ajándékok készítése, s természetesen a napi tananyag elsajátítása. A gyerekek teljes erőbedobással dolgoznak. Lelkesek és kitartóak.
    Magyar nyelv: olvasás órákon a népmesékkel kezdtünk foglalkozni. A füzetbe bekerült pár fontos meghatározás, amit tudniuk kell. Amióta olvasni tudnak, hetente szövegértéses feladatokat kapnak hétvégi leckének, s emellett az iskolában is fejlesszük szövegértésüket. Nagyon remélem, hogy ennek majd hasznát veszik a felső tagozaton! Kétszer értékeltem szövegértéses munkájukat. Születtek közepes felé hajló munkák is. Azt gondolom, hogy mivel mesékről volt szó, könnyelműen álltak hozzá. „Hisz ez oly könnyű!” felkiáltással.
    Matematika: tízezres számkörrel ismerkedvén az egyes, tízes, százas, ezres számszomszádokat gyakoroltuk. Egy kis röpke számonkérésként 10 szorzás, 3-3 írásbeli szorzás és osztás példájukat is leosztályoztam. Aki még mindig nem tudja szorzótáblát, az nagyon gyorsan tanulja meg rendesen!
Szlovák nyelv: Heti tananyagunk a napszakok és a hozzá kapcsolódó tevékenységek voltak. Ezen kívül az óra pontos meghatározása. Hány óra van? Hány órakor? – kérdésekre gyakoroltuk a válaszokat. Mindent szépen leírtunk a füzetbe. Mellette most már igyekszem a szlovák szövegértésre is kiemelten odafigyelni. Újabb mesét kaptak: Hogyan tanultak meg a rókák kalácsot sütni….A feldolgozás elején tartunk. Elolvastuk, lefordítottam, megbeszéltük. Rövid vázlatot írtam hozzá. Ehhez rajzot készítenek a hétvégén. Feladatuk, hogy leírják a megadott időpontokhoz, hogy akkor mit csinálnak. Pl. O pol piatej, o trištvrte na päť, o štvrť na desať….hrám sa na dvore, rozprávam sa kamarátmi, sme na návšteve u babky, pomáham mamičke variť večeru…..

Hétvégi feladatok: 2 szövegértés, 1 matematika feladatlap + szlovák nyelv
Fogalmazás, természetismeret, honismeret, angol nyelv tanulnivalókról se feledkezzenek meg!

Mindenkinek jó pihenést!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3