Osztályok hírei

Egy negyedév eltelt

Tisztelt Szülők!

    Ezen a héten is nagyon fontos események törtlntek az osztályunkban. Matematikából megtanultuk írni nullától ötig a számokat. Utána pedig áttértünk a megtanult számok bontására. Ez nagyon fontos lesz, hogy a tanulók tudjanak majd összeadni és kivonni húszas számkörben tízes átlépéssel. Úgy tapasztalom, megy a gyerekeknek. Magyar nyelvből pedig átvettünk újabb három betűt. Mindenkit lefeleltettem a 39/7 -es gyakorlatból. A legügyesebbek kettő oroszlánt kaptak. Akiknek többé - kevésbé szintén megy az összeolvasás, kisebb hibákkal, ők is megkapták az oroszlánt. Akik pandát kaptak, őket még hétfőn lefeleltetem. Elkeseredésre senkinek semmi oka, most az a legfontosabb, hogy az összes átvett betűt biztonsággal ismerjék és legalább két betűt tudjanak összeolvasni. Készítettem kézzel egy gyakorlatsort, amihez hasonlón gyakorolhatnak összeolvasni azok, akik nem kaptak oroszlánt. Célszerű géppel megírt elég nagyméretű változatban elkészíteni. Mi naponta egyszer - kétszer ilyenen is tanulunk, amit két részben a táblára írok fel. Ez itt letölthető. Ha ezeket a kétbetűs szótagokat el tudják olvasni, akkor előbb - utóbb beindul náluk is a gyorsabb összeolvasás. A szótagokat oszloponként olvassák.
    Szlovák nyelvből gyakoroltunk egy versikét: Kde je moja hračka? Vzala ti ju mačka. Vráť mi, mačka, čo je moje, vezmi si len, čo je tvoje: mlieko, kašu, med, môžeš lízať hneď. Erre építettünk fel egy feladatlapot, amit így gyakoroltunk: Kde je môj telefón? Kde je môj tanier, dáždnik, sveter. Kde je moja kniha? Kde je moja stolička?, ceruzka, koza? Kde je moje tričko? Kde me moje maslo, kladivo, kačiatko? Aká je ceruzka? Ceruzka je červená. stb. A tanulók megkapták a feladatlapot, de itt is letölthető. A tanulóktól időnkhöz mérten kikérdezem az eddig gyakorolt feladatlapokat.
    A múlt héten történt egy bosszantó esemény. Gergely szemüvege három darabra tört. Letette a szőnyegre és mikor legközelebb látta, már három darabban volt. Az osztályunkban öt szemüveges van. Újra megbeszéltük, hogy a szemüvegük vagy a szemükün, vagy a tokban lesz. Fél óra múlva Roland szemüvegét a földről vettem fel. Megpróbálok a tőlem telhető mindent megtenni, hogy az ilyen típusú gondokat, pénzkiadást elkerüljük. Abban is biztos vagyok, hogy a gyerekek otthonról is elég instrukciót kapnak. Arra kérem Önöket, hogy drága fülbevalókkal, nyakláncokkal csak akkor küldjék el a lányokat, ha elvisel ik azok esetleges elvesztését.

Házi feladat:
írás: az első írásfüzetben előírt 7 sor
olvasás: ABC - könyv, 39/7 és 41/ 5 feladatok. Ezeket oszloponként olvassák.
szlovák nyelv: gyakorolhatják a fent említett versikét és feladatlapot

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3