Osztályok hírei

Fókuszban az összeolvasás

Tisztelt Szülők!

    A mondanivalóm elejére az kívánkozik, hogy nyolc iskolában töltött napja gyakoroljuk a betűk összeolvasását. Ezért nem aggasztó, ha valamelyik tanulónak még nem megy rutinszerűen. Mindenkit lefeleltettem a 33. oldalon lévő 6. gyakorlatból. Azoknak, akik nagyon jól olvastak két oroszlánt adtam. Ők a harmadik és negyedik oszlopot, a kétszótagú szavakat képesek egyben kiolvasni. Akik egy oroszlánt kaptak, ők megfelelő biztonsággal, kevés bizonytalansággal olvasták a gyakorlatot. Akik nem kaptak oroszlánt, ők öten voltak, nem alakult ki, hogy kell összeolvasni két betűt elég gyorsan és pontosan, mikor kell az első betűt elsőnek ejteni. Az is lehet, hogy mire visszatérünk az iskolába, az otthoni megerősítés hatására ez megváltozik. Úgy tapasztaltam, az igyekezet mindegyik tanulónál megvan. Ha gyakorolnak, azt ajánlom, hogy a 31/8 és 33/6 gyakorlatokat oszloponként, ne soronként gyakoroltassák a gyerekekkel, mert így az az első szótagoknák az egyetlen mássalhangzó van másodikkén, a következőkben pedig elsőként. Ami nagyon fontos, hogy a gyerekek az eddig átvett betűket biztonsággal felismerjék. Ha kiejtik, az m hangot ne em -nek, vagy mö -nek, hanem zárt szájjal hangoztassák.
    Szlovák nyelvből a múlt héten a három nap alatt a múlt heti írásomban megemlített két feladatlapból annyi tanulót ellenőriztem vissza, amennyit csak tudtam. Van aki mindkettőt szépen visszamondta, volt aki csak az egyiket és olyan is akadt, akire nem került sor. Majd lesz rá alkalom. Én egy táblázaton vezetem, hogy kit melyikből sikerült lefeleltetnem és hogyan. Ezek a feladatlapok négy évig felszínen lesznek tartva, hiszen alpismereteket tartalmaznak és ha másodikban megtanulnak írni szlovákul, a most csak elmondottakat le is fog kelleni írniuk. Kicsit futurisztikusnak tűnik, de ígérem maguknak, hogy még az első évfolyamban a tanulók fogják tudni olvasni pld. a Vrana a líška vagy a Červená Čiapočka című olvasmányt. Azok is, akik most még nem tudnak két betűt összeolvasni. A három napban az új feladatlapot így gyakoroltuk: Mám električku. Cestujem električkou. Mám bicykel. Jazdím na bicykli. Mám auto. Cestujem autom. Mám autobus. Cestujem autobusom. Mám bazén, plávam. Mám mydlo, umyjem si ruky. Mám knihu, čítam. Mám teplomer. Som chorý ( á ). Mám mak. Pečiem makový koláč. Kŕmim veveričku. Kŕmim líšku. Kŕmim kuriatko. Kŕmim psa. Fontos, hogy ezt a feladatlapot még csak nagyon kicsit gyakoroltuk, nem kell tudni szerdára, sokat fogunk ezzel még foglalkozni, jövő hét hétfőig nem is fogom visszakérdezni. Lehet, hogy úgy gondolják pld. hogy ezek a feladatlapok túl igényesek a gyerekek számára, de tapasztalatom mást mond. Úgy gondolom, hogy kellő formában, minél korábban meg kell a gyerekeket ismertetni azokkal a nyelvi formákkal, szókinccsel, konverzációs fordulatokkal, igeragozással különböző számban és személyben, amelyekkel egy két - három éves gyerek találkozik saját anyanyelve tanulása során. A tanulók a feladatlapot hazavitték, de itt is letölthető.
    Még pár információ. Szerdán egy jól sikerült avatáson a tanulók fel lettek avatva elsősnek. Erről olvashatnak a honlapunkon. Kérem Önöket, hogy időnként ellenőrizzék, hogy a gyerekeknek legyenek elég színesceruzáik és reggel úgy jöjjenek iskolába, hogy ezek ki vannak faragva. Kérem tegyenek borítót a kis és nagy írásfüzetre, az ellenőrzőre és a matematika tankönyvekre.

Házi feladat:
olvasás: Mindenki gyakorolhatja : 29/6, 31/8 és 33/6 gyakorlatokat
írás: A kis írásfüzetbe előírtam 10 sort
szlovák nyelv: gyakorolhatják a fent említett 3 feladatlapot

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3