Osztályok hírei

Visszaszámlálás

Tisztelt Szülők!

Közeleg a tanév vége, elkezdődött a visszaszámlálás. A gyerkőcök lélekben már a nyárra készülődnek. Napról napra buzdítani kell őket, hogy a meleg és a napsütés ellenére még egy kicsit koncentráljanak a tanulásra. A jövő hét folyamán megírjuk az év végi kilépő felmérőket, aztán jöhet a lazítás.

Szlovák nyelvből további foglalkozásokkal bővítettük a szókincsünket, összesen 24-et sikerült megtanulni az osztálynak. Keddre már mindenki kiválóan tudta, így tehát volt miből választani a gyerekeknek a My sme dvaja vandrovníci játék során. Megtanultuk a 47. oldalon található közlekedési eszközöket és elmondtuk azt is, hogy hol közlekednek (auto jazdí po ceste, vlak jazdí po kolajniciach, lietadlo jazdí vo vzduchu). A Počtár (48.old.) című dalocskát már év közben többször énekelgettük és mutogattunk is hozzá. A lányok egyik kedvenc dalocskái közé tartozik, bár a fiúk kicsit visszafogottabbak a táncolásban, de, ha kell ők is eltáncolják. Nagyon jól tudják a gyerekek, kisebb pontosítások szükségesek még az egyes szavaknál. Ezt a változatot tanultuk év elejétől énekelni, viszont ebben a dalocska második sora kicsiben eltér a könyvünkben találhatótól:

https://www.youtube.com/watch?v=EBMD5kW4Gcc

Olvasásból elsősorban a memóriánkat fejlesztettük. Az olvasókönyvben Nem szoktam címen találhatják meg, de valójában ez a gyönyörű népdal Lovamat kötöttem címen ismert. Hallani kellett volna, hogy a fiúk is milyen csodásan énekelték el a dallamát, de nekem nagyon tetszett mindenki produkciója. Továbbá foglalkoztunk József Attila Kertész leszek megzenésített versének változatával Koncz Zsuzsa előadásában. Az első két versszakot tanulgattuk, ezen a linken meghallgatható a hanganyag is:

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/kertesz.htm

Az állatok vitája c. olvasmányt olvastuk olyan olvasási gyakorlat segítségével, melyben úgy kell elolvasni a szöveget, hogy egyes betűk és szótagok hiányoznak. Ez több koncentrációt igényelt a tanulóktól, de ügyesen megbirkóztak a feladattal. Megismerkedtünk a rím fogalmával, alkottunk összecsengő szavakat, rímpárokat, mindeközben jókat kacarásztunk.

Írásból megtanultuk a K,T,TY,F betűk írását. Kérném, hogy ügyeljenek a házi feladatnál arra, hogy a nagy írott T és F betűk kalapjára ne tegyenek hullámot a gyerekek. Nagyon enyhe hullámot teszünk, ami már majdnem egyenes.

Matematikából a mechanikus számolás gyakorlása mellett, mérésekkel is foglalkoztunk. Hosszúság és a tömegmérést végeztünk, becsültünk, összehasonlítottunk. Hosszúságmérésnél a métert, tömegmérésnél a kilogrammot tekintjük alapegységnek. A házi feladatnál le kell mérni, hogy hány kilogrammosak a megadott tárgyak, természetesen a vonalzónál és a tolltartónál az Önök segítségével írják be, ha egy darabot lemérnek, mennyi darab kellene még az egy kilóhoz.

A zöld matematika munkafüzetbe tettünk egy lapot, melyben olyan típuspéldákat gyakoroltunk, ami az év végi tudásszint felmérőben is szerepelhet. Lehet nézegetni, gyakorolgatni.

Házi feladat

Szlovák nyelv: 48.old. Počtár 

Olvasás: 32.oldalon az Állatok olvasni és 32./4.

Nagy írás: 62.oldalról 8 sor

Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3