Osztályok hírei

A cél előtt

Tisztelt Szülők!

    Kissé megtépázva bár, de még megpróbálkozunk utolsó erőnkből a legjobbat kihozni. A célig már csak két és fél hét van hátra. Ebből a jövő hét első két napján lesz szükség nagyobb erőbedobásra. Aztán a gyerekek megpihennek kicsit az én távollétem miatt. Majd 20-án megjelenek, pár nap rendszerezés és be is befejezzük az igazi tanulást. 23-án osztálykirándulás, 24-én esti tábortűz és közös éjszaka a tornateremben.

    Magyar nyelv: Egész héten ismételtünk, minden fontos nyelvtani tananyagot átgyakoroltunk. Megírtuk az utolsó tollbamondásunkat: Kicsi patak folydogál a hegyoldalban. Mellette fák bólogatnak. A bokrok felől zaj hallatszik. Hirtelen nagyot csobban a víz. Egy korhadt faág esett bele. A túlsó parton két gólya köröz. Julcsi és Marcsi őket nézi. Hű, de meleg van! Az egyik odvas fát egy harkály kopogtatja. Mit keres? Kukacot.
    Tizennégy egyes, öt kettes és egy hármas osztályzatot adtam. Átlag 1,35
    Nyelvtan feladatokat szintén értékeltem: hatan kettest, tizennégyen egyest kaptak.
    Pénteken megírtuk az év végi összefoglalónkat. Mindegyikük azt mondta, hogy könnyű volt. Majd az osztályzatok elárulják.
    Szlovák nyelv és matematika órákon szintén a gyakorlásé volt a főszerep. Minden típusfeladatot megtalálnak a gyerekek füzeteiben és a munkafüzetekben.
    Diktátot is írtunk: Je pekné počasie. Deti sa hrajú na lúke. Kvitnú voňavé kvety. Kvety majú rôzne farby. Vtáčiky lietajú a spievajú. Nad kvetmi poletujú motýle. Letná príroda je očarujúca.
    Tizenhatan egyesre megírták, hárman kettesre, egy tanul´hármasra. Átlag: 1,3
    Természetismeret év végi felmérő osztályátlaga:1,45
    Honismeret év végi felmérő osztályátlaga: 1,30
    Hétvégére leckét nem adtam. Mindenki saját belátása és szüksége szerint gyakoroljon a matematika és a szlovák nyelvi feladatokra.

Szép hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet!!!!

Nagy Zsuzsa

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3