Osztályok hírei

Ma talán sikerül

Tisztelt Szülők!
 
        A cím a mai román - magyar meccsre vonatkozik. Ritkán írok a honismeretről. ezt most azért teszem meg, mert ezen a héten elég meghatározó tananyagunk volt. a múlt heti bevezetés után jobban belemélyedtünk a világtájak fogalmának kialakításába, meghatározásába. Talán az egyik legérdekesebb feladat, hogy a gyerekek megtanuljanak különbséget tenni a tényleges világtájak és az előttük lévő térképen meghatározandó világtájak között. Vittem be nekik miniiránytűket, amivel betájolhattuk az osztályunkat és pontosan beállíthattuk a könyvünkben lévő rajzolt szélrózsát. Csütörtök délután pedig az akkor ottlévő napközisekkel az udvaron megtanultuk meghatározni a világtájakat dél körül a nap, illetve a saját árnyékunk segítségével. az aszfaltra pedig lerajzoltuk a meghatározott szélrózsát a fő és mellékvilágtájakkal együtt. a füzetbe pedig leírtuk ennek az esszenciáját, " Ha délben szembeállok az árnyékommal, előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél. "
     Magyar nyelvből befejeztük az elválasztás gyakorlását és áttértünk a toldalékos főnevekre. Az ígéret szerint a tanulók írtak egy felmérőt, amelyben az elválasztás tipikus eseteit foglaltam össze, elválasztás két magánhangzó között, mássalhangzótorlódáskor, hosszú mássalhangzók elválasztása, dz, dzs betűket tartalmazó szavak elvávasztása stb. Nyolc tanulónak lett hibátlan, és öten kaptak kettest. A felmérőket kiosztottam. Pénteken írtunk egy tollbamondást is, a köv. szöveggel: " A sündisznó téli álmot alszik. Ősszel jól meghízik. Degeszre eszi magát rovarokkal. Szép gömbölyű lesz. Ilyenkor nem lehet mértéktartó. Egész télen a saját raktárából él. A combjából, a tokájából, a pocakjából és a hájából. Kibírja evés nélkül. Szép kövér hernyókról álmodik. Tavaszra rettenetes éhes lesz. Lefogyva ébred téli álmából. " A mondatközi vesszőt a tanulóknak megmondtam, mert azt még nem kell tudniuk. Ha valaki figyelte az olvasmányainkat, tudja, hogy ez a szöveg nem egészen ismeretlen, mert az egyik olvasmányunkon alapul. Általános helyesírási szabályszerűségeket tartalmaz egy év eleji ismélés után. Igen nagy hajlandóság mutatkozik a tanulóknál, hogy romoljon az írásuk esztétikája, sokat kell foglalkoznunk azzal, hogy visszatereljem őket a lehető legjobb formájukhoz. Fogalmazásból a tankönyvünk 103. oldalán lévő egyes gyakorlattal foglalkoztunk, ahol a négy kép közül egyhez, a képek alatt nem tartoztak mondatok. ( a másodikhoz ). ezeket a hiányzó mondatokat megfogalmaztuk és leírtuk a füzetbe. Majd címet adtunk a történetnek. A tanulók azt kapták házi feladatra, hogy másolják le a képek alatti szöveget a kiegészített mondatokkal a megfelelő részbe passzintva. Érdemes nagyon odafigyelni a helyes és szépírásra. Ezt a feladatot csütörtökre, a fogalmazás órára kell elkészíteni, de elkezdhetjük tudatosíttatni a gyerekekkel, hogy ne hagyja pld. szerdára, mert akkor lehet, hogy sok feladata lesz, használja ki a hétvégét.
     A jövő héten legalább két felmérőt tervezek matematikából, a tárgya az összeadás és kivonás felmérése százas számkörben és az ezen alapuló szöveges, illetve logikai feladatok megoldása. A pénteken feladott házi feladat lehet, hogy egyes tanulóknak némi segítségre lesz szükség.
     Szlovák nyelvből többek közt gyakoroltuk tovább az óra meghatározását, az utasításokat, a melléknevek fokozását, átvettünk egy olvasmányt a Rozvrh tretiaka címűt. Az olvasmánynál a cél, hogy minél pontosabban megértse a szöveget, minél folyékonyabban tudja olvasni és az olvasmányból kiindulva tudjon szöveget alkotni a tanóránk konverzációs részében, amelyek részben mindig az aktuálisan megismert szöveghez is kötődnek. Persze ez nem könnyű és igen különböző szinten képesek a gyerekek ezt teljesíteni. A kiosztott három feladatlapot a következő módon gyakoroltuk. Az órásat a két héttel ez előtti négy tevékenységhez kötöttük, csak más időt rajzoltunk be. Az utasításosat egyes és többes számban: Píš! Píšte! Spievaj! Spievajte! Maľuj! Maľujte! Čítaj! Čítajte! Postav sa do radu! Postavte sa do radu! Vstaň! Vstaňte! Kresli! Kreslite! Plávaj! Plávajte! Tancuj! Tancujte! A mellékneves feladatlapon szereplő virágok: slnečnica, orgován a ruža. Ezt a mellékneveset még fogjuk gyakorolni és csak később kérem tőlük számon, mert erre még kevés idő jutott.
     
      Házi feladat:
olvasás: Nátha . A torokgyulladás
matematika: lila: 24. old. 6. gyak. 25. old. 4. gyak
fogalmazás: írják le a fogalmazás füzetbe a Hogyan tanult meg Ákos biciklizni c. történetet
szlovák: olvasni a Rozvrh tretiaka c olv. és a kiadott, fent említett három feladatlapot gyakorolhatják
 
Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3