Osztályok hírei

Goldberg variációk margójára

Tisztelt Szülők!

    Minden elképzelésem úgy teljesüljön, mint a múlt hetiek. Többen jelezték nekem is, hogy mennyire jól sikerült a szombati napunk. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek milyen fegyelmezetten kerékpároztak, bírták a tempót, sikerült mindenkinek körbebicajozni a Velencei - tavat. Köszönet elsősorban Zoltánnak, aki kitalálta az egészet, furgonokat szerzett a bicajoknak, motorja volt a szombatnak és köszönet mindenkinek, akik autókkal jöttek, levezették az odavezető távot, elszállították a társaságot.
    Az elmúlt hét egyik legnagyobb feladata volt az önálló fogalmazás megírása, ami egy kombinált leíró, elbeszélő fogalmazás lett. Négy tanítási órát szántunk rá. Az elsőn megvizsgáltunk 12 főtt tojást és 6 nyerset. A nyerseket a konyhán megsüttettük és főttekkel együtt megettük. Úgy gondolom több tanuló most tört fel, illetve pucolt meg tojást életében először. A második órán megírtuk a vázlatot és a szógyűjtést, a harmadikon megírták a piszkozatot és pénteken beírták a tanulók a fogalmazás füzetükbe a végleges formát.
    Szlovák nyelvből többek között részeire szedtük a V meste c. olvasmányt és elemeivel több kommunikációs gyakorlatot végeztünk. A tanulók a jövő héten felelni fognak, amihez jó ha tudják a V meste c. olv. 24 épületet, üzletet jelölő szavát, kikötő, híd, benzinkút, stb., továbbá a következő elöljárós szószerkezeteket: na radnici, v centra mesta, v blízkosti kostola, na hlavnom námestí, na námestí, pred cukrárňou, na konci ulice, na rohu Poštovej ulice, cez mesto.
     A jövő héten írunk még egy - egy utolsó tollbamondást, illetve diktátot.
Házi feladat:
olvasás: Parányi bölcsőlakók
matematika: új munkafüzet, 34. old. 1., 3.,4. gyak.
nyelvtan: keddre a füzetbe bejegyzett feladat
szlovák nyelv: a V meste c. olv. idegen szavai, illetve elöljárós szószerkezeteit gyakorolhatják.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3