Osztályok hírei

A tücsök és a hangya

Tisztelt Szülők!

    Hangyák módjára dolgoztunk az elmúlt héten is a szerdai szórakozást kivéve. Pontosabban kemény nap volt, de inkább az ügyességi játékokban. Nagyon jól szórakoztunk az egész nap folyamán. Nevetőizmaink nem pihentek egy percet sem. Volt: tájékozódás bekötött szemmel egy társ utasításai alapján, lufis futóverseny, japán mazsolázás, szívószálas verseny, öltözös verseny, csokievés késsel és villával, vattapamacsos futóverseny. A gyerekek minden versenyben örömmel vettek részt. Volt enni- és innivaló bőven. Ugrálhattak légvárban, délután mesét néztek, megpihentek. Köszönet a szülőknek, hogy sok-sok finomsággal látták el a gyerekeket.
    Magyar nyelv: olvastak a hétvégi olvasmányból. Olvasásból többségük jól hallhatóan, jó tempóban, pontosan olvas. Viszont sokuknál hiányolom a kifejező hangsúlyos olvasást. Ezt egyre gyakrabban rovom fel hibának. Ne a gyors, szinte, vágtázó olvasás legyen a cél. Harmadikban már ügyelni kell a mondathatárokra és a tartalom kifejezésére is hangsúllyal, szünetekkel. Nyelvtanból az utolsó szófajjal is megismerkedtek, ez a számnév. Jövő héttől rendszerezzük egész évi ismereteinket.
    Szlovák nyelv: Heti történetünk A tücsök és a hangya mese feldolgozása volt. Olvastuk és fordítottuk. Kérdéseket alkottunk, vázlatot írtunk hozzá. Megoldottuk a hozzá adott szövegértési feladatokat is. Két ember kivételével kitűnően megtanulták.
     Matematika: Volt idő új geometriai tudnivalókra. Háromszöget szerkesztettek körző segítségével, szakaszt feleztek körzővel, háromszög kerületét számoltak. Mellette különféle számolási feladatokat oldottak. Önálló munkájukat egyszer értékeltem, itt két hármas és három kettes kivételével egyeseket kaptak.
    Honismeretből folytattuk a vármondákat. Természetismeretből az állatfajok jellemzését fejeztük be.
    Alig két hét van előttünk. Fontos és küzdelmes hétnek nézünk elébe. Következik az év végi hajrá.
Hétvégi feladatok: 1 szövegértés és 1/2 matematika feladatlap.


Kellemes hétvégét!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3