Osztályok hírei

Májusi eső aranyat ér

Tisztelt Szülők!

    Nagyon sok mindent meg tudtunk csinálni az e hétre tervezettekből. Matematikából tulajdonképpen minden tervezett tananyagot átvetünk, a továbbiakban ismétlő feladatokkal fogunk foglalkozni. Több olvasmányt feldolgoztunk, sok szövegértést gyakorló feladatot végeztünk el, szerdán végignéztük Csokonai Vitéz Mihály, Dorottya c. művének adaptált előadását. Ezért az nap kicsit átszabtuk az óráinkat, tartottunk egy matematikát, egy szlovákot és az előadás után tartottuk meg a testnevelést. Feleltek a tanulók matematikából, szlovák nyelvből, nyelvtanból és írtunk egy tollbamondást is. Szlovák diktátra már nem volt időnk, mert péntekre az angolos tanító néni íratott egy felmérőt. A tollbamondás szövege a következő volt: " A szekér elé befogom a lovakat. Azonnal be fogom csukni az ablakot. Mihály is meg fogja érteni a feladatot. A macska ügyesen megfogja az egeret. Vajon kifogja - e a horgász a nagy halat? A szerelő ki fogja cserélni a vízcsapot. A herceg vissza sem jön, míg meg nem találja a legszebb lányt a világon. Másnap reggel el is indult. Harmadnap rá is talált egy világszép királykisasszonyra. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. "

     Szlovák nyelvből több minden mellett gyakoroltunk egy rajzos feladatlapot, amelynek az első fele a Dve priateľky c. olvasmánynak a tartalma, a másik része pedig időmeghatározással összefüggő ragozási feladatokra épül. Ezt a tanulók megkapták, de itt is letölthető. Mi így gyakoroltuk. Myš Liza a myš Lujza sú dobré priateľky. Liza má dom v meste. Lujza má dom v blízkosti mesta. Lujza pripravila na stôl šalát, ovocie, jablká, víno a trochu vody. Myš Liza a myš Lujza teraz sú v meste. Na stole je šunka, klobása, saláma, syr, rožok, chlieb a džús. Rozhovor priateliek za dverami počúva veľká čierna mačka. Liza nemá rada šalát, jablká, hrozno a vodu. Lujza nemá rada autá, trolejbusy, električky, autobusy a veľké strašidelné, hladné mačky. O šiestej idem do Bratislavy. Pred šiestou idem do Bratislavy. Okolo šiestej buď v Bratislave. Sajnos az iskolában hagytam a befejezett feladatlapot, de az utolsó négy képet a képen jelzett idő szerint az előző minta alapjá kell befejezni, ha jól emlékszem idem do Dunajskej Stredy, do obchodu, do mesta, do školy főnevekkel gyakoroltunk.

    A jövő hétre az várható, hogy írunk egy diktátot szlovákból, felelnek egyet a tanulók matematikából, felelhetnek a tanulók szlovák nyelvből. A jövő héten nem lesz angol nyelv, kedden én leszek a tanulókkal napköziben.

Házi feladat:
olvasás: Tücsökből, 6., 7., 8., 10. old.
matematika: S : 80. old. 3.d, 81. old. 2. gyak.
szlovák nyelv: Feladatlapon és a Dve priateľky c. olvasmányban bejelölt részt másolják le.
Nyelvtan: keddre, A füzetbe bejelölt feladatok

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3