Osztályok hírei

Háromnegyedév

Tisztelt Szülők!

    Harmadik évfolyamunkból már háromnegyedév eltelt. Most már villámsebesen fog telni az idő. Májusban vár ránk az utolsó szülői értekezlet, egy zenés előadás az iskolában, anyák napja, fényképezés, júniusban gyereknap, családi sportnap és az év végi kirándulás. Köszönöm minden kedves gyereknek és szülőnek, aki bekapcsolódott a papírgyújtésbe!
    Hétfőn szép ünnepéllyel tisztelegtünk a magyar költészet napján minden költő előtt. Az osztály tanulói számomra hatalmas élményt nyújtottak verseikkel. Azokat nem csak elnyöszörögték, hanem előadták. Pompás prezentációkat mutattak be az általuk választott költőkről ill. versekből. Mindenkit egyes osztályzattal jutalmaztam, ezen kívül külön értékeltem a bemutatott projekteket is. Képeket a facebookon megtalálhatják. Néhány prezentációt megtekinthetnek az iskola aulájában.
    Magyar nyelv: ismereteinket összegeztük a főnevekkel kapcsolatosan, ismételtünk, majd felmérőt írtunk. Nyolc tanulónak nem sikeredett kitúnő értékelést elérnie. Szövegértésből is megmérettettek, itt heten kaptak kettest. Olvastattam is őket, hárman olvastak gyengébben, mint egyes.
   Szlovák nyelv: egyetlenegy olvasmánnyal dolgoztunk /Príhoda na jar/. S ezzel kapcsolatosan is a kérdések alkotását gyakoroltuk. Az órákon is akommunikációs gyakorlatainkban a kérdés feltevésre fektettük a hangsúlyt. Az órán nyújtott teljesítményre, akitivitásra hat tanulónak adhattam megérdemelt egyest. Pénteken ebből feleltek írásban. Hatan dolgoztak kettes ill. hármas jegyre. Azt gondolom, erre még rászánunk egy hetet. Hadd legyen mindenki magabiztosabb!
    Matematika: már második hete a szöveges feladatokat gyakoroljuk. Rengeteget megoldottunk.
    Kétszer is értékeltem három-három feladatukat. Még mindig nem vagyok elégedett az eredménnyel. Tehát a jövő héten is az ilyen feladatokra összpontosítunk majd.
    Hétvégi feladat: 1-1 matematika és szövegértés feladatlap.

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!
Bánki Melinda

Nagy Zsuzsa

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3