Osztályok hírei

A költészet napjának hetén

Tisztelt Szülők!

    A költészet napjára, József Attila születésnapjára és nagy magyar íróink, költőink emlékére együtt szavaltuk osztálytermünkben a Mama c. verset. Elhangzott még az Altató, De szeretnék gazdag lenni, Kertész leszek és a Születésnapomra című versek is. Mindenki azon vers illusztrációját készíthette el, amely vers neki a legjobban tetszett. Amíg a színes rajzok készültek, megismerkedtünk József Attila életével, amit nagy érdeklődéssel hallgattak meg a gyerkőcök. A kész rajzokból rajzkiállítást tartottunk. Nem utolsó sorban képkirakót játszottunk, ahol József Attila 12 darabból álló képrészletét kellett összerakni. A közös játék után Petőfi Sándor: Fa leszek, ha fának vagy virága című megzenésített versével zártuk az ünnepi programot. Bízom benne, hogy ez a nap közelebb hozta gyermekeinkhez a versek szeretetét és a költők iránti tiszteletet.

    Szlovák nyelvből a hét elején sokat kellett gyakorolnunk még a V kúpeľni tananyagot. Megbeszéltük, hogy, amit mi cselekszünk, az „m“ betűre végződik. Nem adtam osztályzatot pár tanulónak, mert náluk további gyakorlásra van szükség. A 19.oldalon található képekről és a lent található szavakkal alkottunk mondatokat. Megtanultuk a Čo merajú hodinky versikét, amiből mindenki egyest kapott. Gyakoroltuk a hét napjait és napszakok megnevezését, ezt kell gyakorolniuk a hétvégén is.
    Olvasásból további kétjegyű mássalhangzót tanultunk meg olvasni és írni: Ty, Ly betűket. Tanultunk két versikét is, mégpedig a Bodrit és a Pletykázó asszonyokat az olvasókönyvünkből. Nagyon fogékonyak a gyerekek a versek memorizálására. Több önálló feladatot is kaptak, amely rövid mondatokat vagy szókapcsolatokat tartalmazott az olvasás gyakorlására és a szöveg értelmezésére. Többször gyakoroltuk a síkban való tájékozódást, utasítás alapján kellett képet rajzolniuk.
    Az írás fejlesztésére szolgáló pontösszekötős feladatoknál, sok gyereknél javult a határozott vonalvezetés és a pontosság. A kis nyomtatott betűről történő másolás pontosságán van mit javítanunk, tehát erre fogunk jobban fókuszálni a jövőben.
    Matematikából elkezdtük a kivonást tizesátlépéssel. A csigás füzetben megtekinthető, hogyan vettünk el 11-ből, 12-ből és 13-ból, úgy, hogy tízre egészítjük ki a számot, majd ebből újra kivonunk. A házi feladat 4. feladata típuspéldája ennek a megoldásnak. Az összeadást mindenkinek sikerült teljes mértékben elsajátítania, talán a kivonással sem lesznek gondok.

Házi feladat

Olvasás: lap- Utazás c. olvasmányt olvasni
Szlovák nyelv: ismételni a hét napjait és napszakokat - ráno, predpoludnie, poludnie, popoludnie, večer, noc.
Zöld matematika : 30./2.,3.,4.
Írás- 5 füzet: 14.oldal

Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3