Osztályok hírei

Áprilisi tréfa

Tisztelt Szülők!

    Április elsején tréfás napunk volt. Minden szünetben igyekeztek a lurkók a hátam mögött valamivel megviccelni, mire kezdődött a tanítási óra. Az egyik óra elején, arra lettem figyelmes, hogy a tanári asztal alatt, önálló életre kelt a benti papucsom, miközben fel alá mozgott a levegőben. Egy pillanatig csak bámultam, míg észre nem vettem az asztal alatt búvó kezecskéket. Smile Ezt muszáj volt elmesélnem a sok tréfa közül, a többiről a gyerekek majd beszámolnak. Van humorérzéke az osztálynak, nagyon jókat kacarásztak!
    Mindenkinek sikerült átnéznem a szünetről visszahozott leckéket. Voltak nagyon szép házi feladatok, de találkoztam elsietett, pontatlan feladatmegoldással is. Többnyire a szem-kéz koordinációt fejlesztő (pontösszekötős) feladatlapoknál kellett sokat javítani, amelyek fejlesztik a látás és a kézmozgás célzott összekapcsolását. A kéz finommozgásai nem velünk születettek, hanem tanulni kell, és a kézügyesség összefügg az értelem kibontakozásával. Tehát megbeszéltük a gyerekekkel, hogy nincs értelme elsietni a feladatokat. Így kaptak helyette másikat, valakiknek szorgalmi feladat, valakiknek pedig kötelező. Mindenképp javukra válik!
    Az elmúlt hetek eredményeként nem okoz gondot, hogy vannak olyan hangok, amelyek betű alakja kétjegyű. Ezek közül most épp a „cs CS” betű a soron lévő. A „Csigabiga gyere ki” mondóka szolgált a motiváció alapjául, melyet kiegészítettünk még 2 mondattal. Ennél a betűnél is, már majdnem oldalnyi összefüggő szöveg olvasására is sor kerül, csakúgy, mint a ZS betűnél. Tudom, hogy ez nagy kihívás a gyerekek számára, de ez elsősorban technikai gyakorlat. Pontosabban annak elősegítése, hogy gyakorlatot szerezzenek hosszabb szövegegység elolvasásban. Fontos megtanulniuk, hogy ne ijedjenek meg a szöveg mennyiségétől, magabiztosabbak legyenek az által, hogy végig tudják olvasni, s ne rettenjenek meg a későbbiekben sem a hasonló mennyiségtől. A teljesítmény maga a szöveg elolvasása elejétől a végéig, megszakítás nélkül. Ezért van szükség többszöri gyakorlásra, tehát az olvasmány minimális két-háromszori elolvasására. Lényeges az is, hogy a gyerekek maguk olvassák el a feladatok megfogalmazását is, így hozzászokhatnak ahhoz, hogy ne a felnőtt szóbeli instrukcióira építsenek. Ez a hétvégi házi feladatnál is már alkalmazható. Igyekszünk rávezetni őket arra, hogy a feladat elolvasása is a munkájuk része.
    Matematikából folytattuk a tizes átlépés gyakorlásával. 5-höz, 4-hez, 3-hoz és 2-höz adtunk hozzá. Ebből jövő héten kedden írni fogunk egy kis összefoglalót. Gyakoroltuk a kockás füzetbe több feladaton keresztül. Úgy gondolom mindenki érti, de előfordult egy- két figyelmetlenségi hiba az önálló munkánál. Ezen kívül számokat bontottunk 20-ig (zöld MF. 24.,25.oldala), következtettünk és nyitott mondatokat oldottunk.
    Szlovák nyelvből jórészt ismételtük a szünet előtti tananyagokat, mivel akkor több hiányzónk is volt az osztályból. Többnyire szépen, helyesen ejtve elmondták a húsvétról tanultakat, ezen belül az igényesebb szavakat is. Egy szlovák népi játékkal egészítettük ki a hetet, melynek címe „Gazdinky, čo robíte?”. Sokszor eljátszottuk, elmutogattuk az egyes tevékenységeket, így tanulgattuk. A hétvégi tanulásnál is lehet hozzá mutogatni, így érdekesebbé téve a memorizálást.

Házi feladat

Olvasás – TK: 50. oldal
Írás-matematika: lap-mindkét oldal (+szorgalmi pontösszekötős lap)
Szlovák: Gazdinky, gazdinky, čo robíte? – fejből tanulgatni.

Tisztelettel: Fehér Zsanett

 

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3