Osztályok hírei

BBC kontra zsenik

Tisztelt Szülők!

    Az e heti írás címe a szombati el clásico összecsapásra utal, ahol a Real csatársora Benzema, Gereth Bale, Cristian Ronaldo, rövidítve BBC, összecsap a világ eddigi legjobb csatársorával, Messi, Neymar, Suárez. Mindannyian úgy üljenek neki ennek a meccsnek, hogy lehet, hogy életük legjobb meccse lesz.
    Sikerült kiosztanom min a három írásbeli feleletet ( szlovák, természetismeret, matematika ). A szlovák felmérőt úgy érzem jól előkészítettük. Készítettünk egy vázlatszerű rajzot a táblára, hogy jöjjenek az ötletek a tanulóknak, hogy miként lehet jellemezni osztálytársukat. Matematikából egy meglehetősen igényes feleletet kellett teljesíteniük a tanulóknak. Elég sok példa is volt, külön papírra mellékszámításokat is kellett végezniük, kitartóan kellett koncentrálniuk, hogy sikeresek legyenek. Nagyon nehéz is volt kijavítanom, mert igyekeztem utánamenni minden kiszámított megold&aacut e;snak, amit pld. a mellékszámításra szánt lap eldugott sarkában találtam meg. 15 tanulónak lett egyes, ebből hatan maximum pontszámmal.
    Magyar nyelvtanból folytattuk az igékkel való foglalkozást. Olvasásból lezártunk egy folyamatot, amely nagyvonalakban végigment a magyarság történetének 1100 éves szakaszán. Nekem fontos, hogy a múlt héten említett időegyenesen próbálják a tanulók elhelyezni az általuk megszerzett ismereteket.
    Matematikából mindegyik óránk két részből állt. Az egyik részben a tört részekkel, a törtekkel foglalkoztunk. Az volt a célom, hogy a tanulók a természetes egész számokon kívül megismerkedjenek újféle számokkal, a törtekkel. Ismerjék, hogy egy tört áll egy számlálóból, törtvonalból és nevezőből. Továbbá minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a tanulókban összeálljon a kép, hogy egy törtszámban mit fejez ki a számláló és a nevező. Gyakoroltuk a törtek értékének az összehasonlítását is. Ha felső tagozaton törzsanyagként kezdik majd tanulni a törteket, rem élem megalapozva indulnak majd neki. A matematikaórák másik felében a fejbeni és írásbeli szorzással és osztással foglalkoztunk.
    A jövő héten különösen kitérünk majd a délutáni tanulás során, hogy a gyerekek foglalkozzanak nyelvtannal, melyek a leggyakoribb igekötők, mit változtatnak az igekötők az ige jelentésén, stb., foglalkozzanak honismerettel, az iparral, használják a tankönyvet, foglalkozzanak természetismerettel, pld. a rovarok kétféle szaporodási formájával, a teljes és nem teljes átalakulással való szaporodással, stb. Fontos, hogy szokják, hogy készülniük kell hozzátanulással is a különböző tantárgyakból.
    A jövő héten csütörtökön focikupára megyünk a focikörre járó fiúkkal. Ezen a kupán dunaszerdahelyi iskolák és Dióspatony vesz majd részt a sportgimi műfüves pályáján. A fiúkkal 7.45 - kor indulunk gyalog az iskolánkból. Megbeszéltem a fiúkkal, hogy én hajlandó vagyon minden focizó fiút elvinni, de azért megyünk, hogy a legjobban szerepeljünk, ebből kifolyólag ha kiélezett lesz a meccs állása a legjobbak lesznek fenn a pályán, a többiek akkor jutnak szóhoz, ha elég előnyünk lesz. Szerintem a fiúknak nem kell lejelenteni az ebédüket, mert addigra visszaérünk, vagy félretetetjük.

Házi feladat:

olvasás: tanulhatják a himnusz első versszakát, 93. old. ebből a köv. 2 - 3 hétben mindenki lefelel, továbbá gyakorolják olvasni a 102. old.suli - humor c. olvasmányt
írás : az olvasás füzetükbe gyönyörűen másolják le a himnusz első versszakát
matematika: L - 62. old. 5. gyak, 63. old. 4. gyak., 64. old. 1. gyak.
fogalmazás: keddre, Kedvenc osztálytársam
szlovák nyelv: a Vrabec a lastovičky c. olv. tartalma, ezt leírtuk a füzetbe, ami csak segítség, ettől természetesen lehet eltérni

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3