Osztályok hírei

Kooperatív tanulási forma a 4. D osztályban

Az elmúlt héten ismételten háttérbe szorítottuk a hagyományos oktatási módszereket, helyébe az újszerű oktatás kooperatív módszerét illesztettük be a honismereti óránkba. Ez a tanulási forma a tanulók csoportos tevékenységén alapszik. Szerepet játszik a tanulók értelmi képességeinek, valamint az együttműködési képességeinek kialakulásában és fejlődésében. Itt az ismeretek elsajátítása nem befogadó, hanem alkotó módon történik. A hangsúly a közös munkán, az együttműködésen van. A diákok megtanulják, hogyan viszonyuljanak egymáshoz. Ez növeli önbizalmukat, erősíti kritikai érzéküket, elősegíti a szocializációt.

    Ennél a módszernél a gyengébben teljesítő tanulók is esélyt kapnak, hogy ne maradjanak le, sikerélményben részesüljenek, a jobb képességűek tanítva tanulhatnak, így tudásuk mélyebbé válik.

    Az óra fő célmeghatározása Szlovákia iparágainak elmélyítése és ismétlése volt. Az előző órán csoportalakításra került a sor, ahol a gyerekek égy csoportalakító játék segítségével véletlenszerűen csoportokba rendeződtek. Minden tanuló egy puzzle darabot húzott. Fő feladat az volt, hogy a kép összerakásával összhangban megtalálja a társait. A képeken valamely iparág fő profilja szerepelt. Az így megalakult csoportok a játék végeztével a képen szereplő iparágat is megtalálták. A csoportok közös házi feladata az adott iparágban való elmélyülés, fotók, prospektusok gyűjtése volt. A hétfői órát már a kooperatív módszerrel kezdtük. A szünetben átrendeztük az osztályt annak érdekében, hogy a csoportok minél zökkenőmentesen tudjanak dolgozni. Kezdésként egy csapatépítő és összekovácsoló játékot játszottak. Majd szétosztották egymás között a szakértői lapokat. Ez szerint a csoportok tagjai megegyeztek abban, hogy ki milyen szerepet tölt be a saját csapatában.

- írnok (a közös gondolatok lejegyzője)

- eszközfelelős (ő viszi a tanítótól vagy megadott helyről csoportjának a következő feladatot, eszközöket stb.)

- feladatmester (figyeli, hogy mindenki megértse a feladatot, ügyel arra, hogy a csoport minden tagja részt vegyen a válaszadásban, a feladat megoldásában)

- szóvivő (a csoport kérdésére, feladatára adott közös választ, megoldást közvetítője a többi csoport felé)

    Az óra további részében már a feladat konkretizálása következett. Első lépésben a Címmeditáció következett, ahol a diákok meglévő tudásának előhívása volt a cél. Egy lapra kidolgozták a csoportok iparágát a magadott szempontok alapján (Hogyan termelik ki a nyersanyagot, és mire hasznosítható?, Miért fontos a csoportotok ipara?  stb.), véleményt cseréltek. 

    A következő lépésben a gyerekek egy bemutató plakátot készítettek az egyes iparágakról. A csoport tagjai a leosztott szerepek szerint népszerűsítő plakátot készítettek, szabadon választott technika segítségével.

    A tanóra befejező részében a szóvivők bemutatták a plakátjaikat, illetve az álltaluk kapott iparágat a többi csoportnak, majd elhelyezték a faliújságon. Az összes iparág bemutatása után az óra kiértékelésére került sor. A csoporttagok elmondhatták véleményeiket, érzelmeiket a kooperatív munkaformáról.

    Összességében elmondható, hogy mindenkinek nagyon tetszett ez az újszerű módszer, hatékonynak és élvezetesnek tartották az órát.

    Tanári szemszögből is pozitívan tudom értékelni, bár sokkal több munkát igényelt tőlem, de megérte. A gyerekek szorgoskodó munkája és a végtermékek, felülmúltak minden képzeletemet.

Tisztelettel:

Horváth Tamás

oszt.főnök

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3