Osztályok hírei

Tanítónapi gondolatok

Tisztelt Szülők!

Meg kell állapítanom, amit sok más tanító is megállapított már, hogy legtöbbet tanítás közben tanul az ember.

Tendzin Gyaco

    Tibet tőlünk nagyon messze van, de dalai láma bölcs megállapítása nálunk is megállja a helyét. A tanítás áldozatos, felelősségteljes, igazi hivatástudatot követelő oktató-nevelő munka. A tanítói hivatás legnagyobb érdeme, hogy a gyermekek tudását gyarapítva részesei lehetünk személyiségük kialakulásának. Mi, pedagógusok bizonyára nyomokat hagyunk a kibontakozó gyermeklélekben. Ugyanígy nyomot hagynak ők is a mi lelkünkben. Naponta megnevettetnek, elgondolkoztatnak, problémamegoldásra ösztönöznek, szakmai fejlődésre sarkallnak. Szeretetet és tiszteletet kapok tőlük. Csodás ez a hivatás az összes nehézségével együtt.

    Magyar nyelv: Továbbra is a toldalékokkal foglalkoztunk. Gyakorlás után csütörtökön tollbamondást irattam. Volt benne tulajdonnév, óhajtó mondat, toldalékok : Szlovákia Európában fekszik. Hazánk fővárosa Pozsony. Ma délután a városba utazom. Meleg kabátban és sapkában indulok el otthonról. Este színházba készülök. Sétálni szeretnék a Duna mellett. Bárcsak szép idő lenne! Hihetetlen szép eredmény született, csupán ketten kaptak dicséretes értékelést. Fantasztikus! Értékeltem egy feladatlapon megoldott toldalékokhoz kapcsolódó feladatukat, itt több kettes született, mint egyes.
    Szlovák nyelv Egész héten a testrészeket, az orvosnál használatos fogalmakat, mondatokat gyakoroltuk. Szerdától hozzáadtam a Naše telo olvasmánynál található fontosabb mondatokat is. Pénteken felmértem tudásukat. Maximálisan elégedett lehetek. Hárman nem kaptak egyest, sokan hibátlan munkát adtak le. Írtak diktátot is: Každé ráno raňajkujem chlieb a šunku. Pijem citrónový čaj. Oblečiem si tričko, nohavice a kabát. O deviatej hodine som v škole. O dvanástej obedujem zeleninovú polievku a špagety. Je sedem hodín večer. Sedím pred televízorom. Most ezt is kiválóan megoldották. Öt tanuló kapott kettest, többiek egyest, sokan hibátlanul dolgoztak.
    Matematika: Nem tudtam a geometria feladatokkal leállni. Még mindig zömmel szerkesztettünk, átváltásokkal foglalkoztunk. Számolásból hatan, geometriából pedig kilencen teljesítettek kettesre az értékelt feladataikból.
    Összeségében elégedett vagyok a heti teljesítményükkel. Hétvégi feladatra egy-egy feladatlapot kaptak, szövegértés és geometria.
    Jövő héten tehát két napot jönnek iskolába. Utána elkezdődik a húsvéti szünet.

    Mindenkinek kellemes locsolkodást, sok vidám pillanatot kívánok barátaik és szeretteik körében! Jó pihenést!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Sosem unatkozunk!!!

Nagy Zsuzsa

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3