Osztályok hírei

A majom évébe léptünk

Tisztelt Szülők!

    Hatékonyan végigdolgozott hét van mögöttünk. Sok mindent megvalósítottunk azok közül, amiket beterveztem. Matematikából a tanulók megkapták a múlt héten megírt felmérő eredményét és ezen a héten is írtunk egy írásbeli feleletet. A jövő hétre is tervezek egy feleletet, írásbeli szorzás, fejben osztás, űrmértékegységek és hosszmértékegységek összehasonlítása, átváltása lesz a felmérendő terület. A tanulók egyre ügyesebben bánnak a körzővel, igyekszem úgy szervezni a tevékenységeinket, hogy minél többet szerkeszthessünk.
    Magyar nyelvtanból megírtuk a számnevek helyesírására kiélezett tollbamondásunkat. A tollbamondás előtt megegyeztünk, hogy minden számnevet betűkkel írunk ki. A tollbamondás szövege a következő volt: " Beának kétezer - ötven bélyege van. Ez kilenccel több, mint Orsi bélyegeinek a száma. A negyedik B osztályban tizennégy fiú és öttel kevesebb lány van. István királyt ezertizenöt éve koronázták meg. Harmincnyolc évig uralkodott. Tízszer kukorékolt a kakas a szemétdombon. Szlovákiában körülbelül ezerhétszáz gólyapár költ. Fészkeiket többnyire a villanyoszlopokra helyezett tartóállványokra építik. Ezek akár több mázsa tömegűek is lehetnek." A jövő héten tervezek egy írásbeli feleletet, melyben zömmel a számnevekről tanultak felmérése lesz.
    Szlovák nyelvből több minden mellett a család, a családtagok és a foglalkozások voltak leginkább porondon. Az átvett olvasményokból és a saját családról is készítettünk egy rajzos feladatlapot, amiről a mondatalkotásokat így gyakoroltuk: " 1.Štvrtáci sa hrajú v školskom klube.2. Zuzkina rodina je štvorčlenná. Otecko, mamička, brat a Zuzka. 3. Zuzkini starí rodičia bývajú v Košiciach. 4. Paľo nemá súrodencov. Je jedináčik. Preto je niekedy smutný. 5. Paľova stará mama veľmi dobre pečie a varí. 6. Zuzkin otec je horárom. Zuzkina mamička je učiteľkou. 7. Paľov otec je šoférom. Paľova mamička je účtovníčkou. 8. Ferov otec je poštárom. Ferova mamička je zdravotnou sestrou. A 9. és 10. rajz individuális. A 9. rajzban mondják el azt, hogy az ő családjuk hány tagú és kit hogy hívnak. A 10. képről mondják el, hogy mi az anyukájuk és apukájuk foglalkozása. 11. Erikina sesternica sa volá Norika. Erikin bratranec sa volá Tibor. 12. Erikina teta sa volá Anna. Erikin strýko sa volá Mišo. Ezen utolsó mondatok sorrendje nem biztos, hogy jó, de ezt a rajzokról majd látják.

Házi feladat:
Olvasás: Tücsökből - Csipkerózsa
Írás : Tücsökből az egy oldal magyar és egy feladatlap amelyben pár megfelelő szót kell beírni a keresztrejtvénybe.
Matematika: feladatlapon ( Lilla a jövő héten pótolja )
Szlovák nyelv: A rajzos feladatlap a fentiek alapján és másolják le a Milá Erika! részt.
Fogalmazás : keddre: Az afgán kisfiú

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3