Osztályok hírei

Farsang végén

Tisztelt Szülők!

    Sajnos az influenza a mi osztályunkat is megtizedelte. Pénteken már 6 tanuló maradt otthon. Ezen a héten ezért lassabban vettük át az anyagokat, illetve többet ismételtünk.
Szlovák: Ismétlésként újra a „vezényszavakkal”, valamint azokkal a kérdésekkel, feladat meghatározásokkal l foglalkoztunk, amelyekkel egy dolgozat során bármikor találkozhatnak pl. Tvorte otázky, vymenujte …, porozprávajte …, priradte … . Új tananyagként az Ako sa medveď vrátil című olvasmányt kezdtük el. Az ismeretlen szavakat bejegyeztük a szótárba. Ez az olvasmány marad hétvégére is.
    Magyar nyelv: A hét elején még majdnem teljes létszámban jelen voltak a tanulók, így hát meg tudtuk írni az előre jelzett tollbamondást, illetve a melléknevekből írásban feleltettem. Mindkettővel elégedett vagyok. Természetesen az érdemjegyeket beírtam az ellenőrzőkbe. Nyelvtanból tovább folytattuk a számnevek helyesírásának gyakorlását. Olvasás órán még mindig a mondákról olvastunk. Osztályunkból két csapattal készülünk a mesevetélkedő járási fordulójára, amely hamarosan megrendezésre kerül. Nekik hétvégére olvasásból a harmadik forduló meséinek olvasása és feldolgozása a házi feladat.
    Matematika: Kiosztottam a sokszínű matematika második részét, amelyben a szorzási feladatokat gyakoroljuk. Két geometria órát is tartottunk, ugyanis elkezdtük a négyzet szerkesztését. A füzetbe összegyűjtöttük a tulajdonságait, majd lépésről lépésre megszerkesztettük a négyzetet. Egy ilyen típusú feladat akkor tekinthető megoldottnak, ha az adatok le vannak jegyzetelve, vázlat van készítve az adatokkal feltüntetve, majd pontról pontra le van jegyezve a szerkesztés menete, és természetesen maga a szerkesztés is pontosan, esztétikusan van végrehajtva.
Kértem a tanulókat, hogy a természetismeretről és a honismeretről sem feledkezzenek meg a hétvégén.

Kellemes hétvégét!
Tisztelettel: Horváth Tamás

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3